AUM Jógaközpontok

Ábrahám Katát, az AUM Jógaközpontok vezetőjét kérdeztük:

 

Mi a hitvallásod, miért alapítottad a stúdiót?

A stúdió alapítása nem egy konkrét terv része volt, egyszerűen így hozta az élet. Hogy úgy mondjam, vitt magával a flow, miután elkezdtem jógát tanítani. Ezt a fantasztikus tudást, aminek a birtokába kerültem úgy éreztem, hogy meg kéne osztanom másokkal is. Először a barátok kérésére kezdtem órát tartani egy alkalmanként bérelt pincehelyiségben. Később felszabadult a családban egy kis lakás a Nagymező utcában, és azt elkunyerálva rendeztem be az első saját termet. Ha már összeállt a terem, hívtam más oktatókat is, hogy tartsanak órákat – ők a mai napig is nálunk oktatnak! Egy idő után más tervek voltak azzal a lakással, így menni kellett, de éreztem, hogy ezt egy komolyabb helyen kéne folytatni. Ekkor társult be Ócsai Zoltán, akivel azóta is együtt egyengetjük a stúdió útját. 2011-ben az Astorián nyitottunk egy 2 teremből álló stúdiót, majd 2016-ban a Blaha Lujza téren egy másikat 4 teremmel, így az ország legnagyobb olyan stúdiója lettünk, ahol Iyengar Jóga oktatás zajlik.

A küldetés mindkettőnk számára az, hogy a gyakorlók és az oktatók számára minőségi jógázóhelyet tudjunk nyújtani, ahol a legjobban felszerelt termekben gyakorolhatják és oktathatják az Iyengar Jógát. Öröm, hogy ehhez hátteret biztosíthatunk, hogy az oktatók teljes mértékben az oktatásra koncentrálhassanak.

 

Miért az Iyengar metódust választottad?

Más tradíciók tanításaiba való néhány kezdeti betekintés után eljutottam egy Iyengar workshop-ra, és ott egyértelmű volt számomra, hogy ez az a módszer, amely nekem szól. Hiszem, hogy nem véletlenül van annyi jógairányzat, így mindenki megtalálhatja azt az utat, amelyen ő a leghatékonyabban haladhat ugyanazon cél felé. Nincs jobb vagy rosszabb irányzat, csak amelyik jobban vagy kevésbé passzol az ember személyiségéhez, életfeladataihoz. Számomra az Iyengar Jóga a legszofisztikáltabb megközelítése a témának.

 

Milyen szintű órákat lehet látogatni, kik a tanárok?

Minden szinten oktatjuk az Iyengar Jógát: kezdő, középhaladó, és haladó szintű órákat lehet látogatni mindkét stúdiónkban, melyeket okleveles Iyengar Jóga oktatóink tartanak. Veres Mónika Senior I., Sárig Hajnalka Junior II. szintű oktató, és a többiek Introductory II. oklevéllel rendelkeznek, mely oklevelek nagyon magas minőséget képviselnek a jógaoktatásban, jóval túlmutat ez a képzettség az egy év alatt megszerezhető oktatói okleveleken. A legalacsonyabb szintű oklevél megszerzéséhez is hosszú évek gyakorlása és min. 3 éves oktatóképző sikeres elvégzése szükséges. Veres Móni és Sárig Hajni pedig évtizedes oktatási és gyakorlói tapasztalat, és rengeteg továbbképzés után szerezték meg jelenlegi magas szintű okleveleiket.

Tanáraink: Veres Mónika, Sárig Hajnalka, Tolner Mária, Varga Éva, Gluscevic Hajnal, Kovács Adrienn, Kraszna Péter Miklós, Ábrahám Kata

 

Mit tartasz fontosnak a stúdióról?

Annak ellenére, hogy most már elég nagy méreteket öltött a stúdió, mégis igyekszünk megőrizni a családias jelleget, hogy a gyakorlók érezzék a személyes figyelmünket. Rengeteg eszköz áll rendelkezésre a stúdiókban, hogy a mindig változatos programokhoz kényelmes hátteret biztosíthassunk.

Kapcsolat

AUM Astoria: 1075 Budapest, Károly krt. 3/A
AUM Blaha: 1085 Budapest, Stáhly u. 13.

Web: www.aumjoga.hu

E-mail: pest@aumjoga.hu

Telefon: 06-30-552-3070

Facebook oldal: https://www.facebook.com/aum.joga.studio

Ábrahám Kata

stúdióvezető
Telefon: +36 30 552 3070
E-mail: kata@aum.hu