IYENGAR jóga alapozó képzés

DEBRECEN

Mi az IYENGAR Jóga
Alapozó Képzés célja?

  • célunk, hogy az ország különböző pontjaira is elérjen
    a nemzetközileg is elismert IYENGAR metódus
  • a jógagyakorlók megismerjék a pontos, precíz
    és intelligens ászana és pránájáma gyakorlás
    lehetőségeit
  • a rendszeres otthoni gyakorlás kialakítása
  • az esetleges későbbi IYENGAR jóga oktatóképzésre való felkészítés

Mi az az IYENGAR jóga? Ki volt B.K.S. Iyengar?

B. K. S. Iyengar 1918-ban született Bellurban egy szegény család sarjaként. A szegénység betegségekkel (malária, tífusz, TBC) karöltve nyomta rá bélyegét fiatal éveire. Krisnamacsárjával való találkozása indította el a jóga útján, s előbb a Guruja útmutatásait követve tanult, majd egy teljesen komplett saját rendszert – az IYENGAR JÓGÁT – fejlesztette ki évtizedek alatt. Betegségeiből kigyógyulva, testét laboratóriumként használva saját tapasztalatain keresztül tökéletesítette éleslátását, bölcsességét. Nyugatra érkezése után keresők ezreinek adott lehetőséget az önmegismerés terén világszerte. Iskolák százai fémjelzik metódusa letisztultságát, sziklaszilárd alapjait.

Oktatóképzési rendszere egyedülálló a világon. A három éves képzés magas szinten képzett tanárokat nevel, akik felelősségteljesen és biztonságosan vezetik a gyakorlókat. Az Iyengar jóga a test egyvonalúságára fókuszálva használ eszközöket (pl.: heveder, fatégla, kötél, pléd, stb.), hogy egyénre szabva a leginkább megközelítse a tökéletes pózt. Guruji 90 éves kora után is még napi három óra ászana- és egy óra pránájáma gyakorlást folytatott.

2014. augusztus 20-án hagyta el testét, de a tradíció melyet teremtett, lánya Geeta, fia Prashant és unokája Abhijata által tovább él.

A jóga több mint csupán testi munkálkodás. A jóga egyszerre sejtszintű, mentális, értelmi és spirituális – az egész emberi lényt magában foglalja. Ha az utazás részese akarsz lenni a bőr felszínétől a lélek mélységéig vezető úton, akkor itt a helyed.

Mi miért választottuk ezt az irányzatot?

Szinte mindnyájunkra jellemző, hogy az első IYENGAR jóga óra után tudtuk, ez az, amit kerestünk, még akkor is, ha esetleg tudatosan mégsem kerestünk semmit. De legbelül mégis felsejlett az igény a csendre, a belső kiegyensúlyozottságra, a forráshoz való tudatos kapcsolódásra, ahol akkor is béke van, amikor a felszínen esetleg összedőlt minden. Minket nagyon megfogott az, hogy mindenre van válasz: MIT érdemes gyakorolni, MIÉRT csináljuk pont ezt vagy azt és mindezt HOGYAN.

Te miért válaszd?

Ha Téged is érdekelnek a válaszok, akkor tarts velünk! A sok-sok év alatt összegyűjtött saját tapasztalat és a folyamatos továbbképzésünk segítségével igyekszünk mindenkinek útmutatást nyújtani, hogy merre van a tovább, hogyan aknázd ki a lehetőségeidet úgy, hogy közben biztonságban maradj.

Kiket várunk a képzésre?

  • Egyrészt teljesen kezdőket, akik szeretnének lépni az életükben az egészség, a teljesség felé.
  • Másrészt olyanokat, akik már jógáznak egy ideje és szívesen vesznek útmutatást a haladás irányába.
  • Jógaoktatókat, akik nyitottak a továbbfejlődés lehetőségére.  
  • FONTOS tudnunk arról, ha bármilyen sérülésed lenne, ami befolyásolja a gyakorlásod vagy bármilyen gyógyszeres kezelés alatt állsz, ezekről feltétlenül tájékoztass bennünket.


Az Alapozó képzés időtartama:

9 hétvége (2018. január-november)
A képzés havi egy szombati vagy vasárnapi napon lesz, 2×120 perces órák keretén belül 11:00-13:00 és 15:00-17:00 között.

TANÁRI KAR:

Drimál István

Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Junior II.)

Bemutatkozás

Filozófiából doktoráltam és mindig fontosnak tartottam a szellem művelése mellett a test és az energia gyakorlatoztatását is. Húsz év taiji, qigong és gongfu gyakorlás, valamint számos könyv fordítása után találtam rá a jógára. Eleinte mint kiegészítő eszközként tekintettem rá, de ahogy fokozatosan megismerem és tanulom e hagyományt, föltárul összetett és mély rendszere. A jóga és a hozzá hasonló – mai népszerű szóval – „önművelési” rendszerek tanulása folyamatos, soha nincs vége, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne eljutni bizonyos eredményekig, határokig. Az oktatásban éppen ezt élvezem: adott tudásszintemet, azt, amit megvalósítottam, a közvetlen megmutatáson és a szóbeli instrukciókon keresztül átadni az érdeklődőknek és megnyitni az utat számukra, hogy fittnek, fiatalosnak érezzék magukat. 2014-ben tettem le az Iyengar Jóga Oktatói képzés Introductory II. vizsgáját, 2016-ban a  Junior I. szintűt.

Répássy Erika

Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Senior I.)

Bemutatkozás

2002-ben Londonban találtam rá a jógára a turizmus, diplomácia, marketing, tánc és a zene világa után. Hosszabb külföldi kiküldetésem nyújtott lehetőséget arra, hogy napi szinten tanuljak a világ neves oktatóitól. Ezek a találkozások szoros és meghatározó köteléket hoztak létre köztem és a jóga közt. A londoni Iyengar Jóga Intézet után tanulmányaimat az írországi Dublinban folytattam, ahol 2006-ban sikeresen elvégeztem a tanárképző iskolát, ezt további képzés követte a nagy presztizsű new yorki intézetben. Az évek során számtalan workshop-on vettem részt a világ vezető Iyengar jóga oktatóival, köztük egyszer magával B.K.S. Iyengar mesterrel a 2005-ös Yoga Journal konferencián Colorado államban. Jelenlegi tanárom férjem, Kevin Gardiner (USA). 2005. tavasza óta tanítok mint okleveles Iyengar Jóga oktató Írországban, jelenleg Magyarországon és esetenként külföldön, illetve tanítok, szervezem, tolmácsolok és asszisztálok a hazai Iyengar jógaoktató képzésben. Eddig háromszor jártam az indiai Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ban az Iyengar család óráin, ahová hamarosan visszatérek.

Trapp László

Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Senior I.)

Bemutatkozás

A jóga mindig ott volt, van és lesz az életemben, eleinte csak röpke pillanatok jelezték jelenlétét, majd a kisebb nagyobb ráeszmélések során vált egyre tisztábbá a felismerés. Hangsúlyozom, tisztábbá, hiszen bár jelen vagyok a jógában, sokszor a villódzó fények elkápráztatják a szemet, s ilyenkor az ember nem ura önmagának. A cél jelen lenni tiszta önismerettel. Kaczvinszky Józseftől idézve: “A jóga a megismerés útja. Aki csak egyetlen lépést is tett rajta, azt többé nem bocsátja el. Kerülőutakon járhat az ember, számtalanszor eltévedhet a cselekedetek és a sors útvesztőiben, mégis visszatalál a világossághoz…Ezért a jóga útján megtett egyetlen lépés sem vész kárba!” Az Iyengar jógával 2003 májusában találkoztam először, igaz akkor még csak könyv formájában, így az ezt követő próbálkozásom nem nevezhető a leghitelesebb gyakorlásnak. 🙂 2005 tavaszától azonban már testközelből ízlelgethettem a metódust. Majd 2006. július – 2009. júliusig elvégeztem a magyarországi tanárképző iskolát megannyi inspiráló tanár útmutatásával. 2011 nyarán eljutottam Pune-ba, az Iyengar jóga bölcsőjébe, ahol Guruji jelenléte mellett tapasztalhattam meg a „hamisítatlan” egyszerűséget, mélységet, melegséget…

Szász Sándor

Okleveles Iyengar jóga oktató (Introductory II.)

Bemutatkozás

Kevin Gardiner és Répássy Erika irányítása alatt tanultam a Magyar Iyengar Jóga Szövetség által szervezett három éves oktatóképzésben. Szerencsésnek tartom magam, hogy Swati és Rajiv Chanchani indiai intézetében találkozhattam és élhettem aszerint a klasszikus szemlélet szerint, ami nyugati értékrendű, rohanó világunkban elképzelhetetlen. Ott lehettem Manuoso Manos, Rita Keller, James Murpy vezette workshop-okon, ahol a bemutatott technikákon felül az inspiráció volt a legnagyobb profitom. A jóga Elixír az embernek, és a jóga a Bölcsek köve is. Ahogy a közönséges fémből arany válhat, segítségével testünk és mi magunk is egy magasabb minőség felé indulunk el. Az út életünk végéig tart, az örök ifjúság titka pedig nem más, mint “gyakorlás”. Eszközök használatával bárhonnan, bárki számára elérhető ez az út… csak az első lépésedre vár.

HELYSZÍN:

Debreceni Belvárosi Jógastúdió: 4029 Debrecen,  Domb utca 1. szám, I. emelet

IDŐPONTOK:

Bemutató alkalom:
2018. január 20. szombat

A képzés időpontjai (teljes év összefüggő tematikával):
február 17. szombat
március 17. szombat
április 14. szombat
május 12. szombat
június 16. szombat
szeptember 8. szombat
október 6. szombat
november 3. szombat

 

A képzés indulásának feltétele:

Az első hétvége bemutató jellegű, minimum 12 fő előzetes regisztrációja esetén kerül megtartásra,
ezt követően az Alapozó képzés minimum 15 fő jelentkezése és befizetése esetén indul.

 

A KÉPZÉS DÍJA:

Első, bemutató alkalom díja:
2018. január 5-ig 6000 Ft (korai kedvezmény)
2018. január 6-tól 6500 Ft
A bemutató alkalom díja előre fizetendő.

A teljes tanév díja (további 8 alkalom):
2018. február 4-ig 66.000 Ft (korai kedvezmény)
2018. február 5-től 70.000 Ft
A teljes tanév díjának befizetése egy összegben történik.

A befizetett összeg nem visszatéríthető – kivételt képez a jelentkezést követően esetleg felmerülő súlyos egészségi állapot kialakulása, baleset, kórházi kezelés, stb.

Banki adatok a befizetéshez:

(ide tudod utalni a bemutató alkalom díját, majd a teljes összeget.Kérünk, hogy a közleményhez írd oda az utaló pontos nevét és számlázási címét!):
Prana House Kft. 1111 Budapest, Bercsényi utca 5.
Erste Bank, Számlaszám: 11600006-00000000-64386272

KONTAKT

Ha bármilyen kérdésed van a képzéssel kapcsolatban, fordulj a képzés szervezőjéhez:

Répássy Erika
06 20 555 4167
info@iyengarjogabudapest.hu

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:

Jelentkezési határidő a bemutató alkalomra:
2018. január 19. péntek éjfél

A JELENTKEZÉS MENETE:

1. Töltsd ki az oldal alján található Jelentkezési lapot!

2. Utald el a bemutató alkalom díját legkésőbb január 11. szerdáig.
Utalásnál a Közlemény rovatban tüntesd fel:
“Saját neved, DEBRECEN ALAPOZÓ”!

3. A bemutató alkalom után van lehetőséged eldönteni, neki akarsz-e vágni a képzésnek. Ha nekivágsz, akkor utald el a teljes díjat egy összegben legkésőbb február 15-ig, hogy lefoglald a helyed a képzésen!

JÓGAESZKÖZÖK:

Mivel az IYENGAR metódus alkalmanként jógaeszközöket használ, ezek beszerzése a tanítványok feladata. Az eszközök beszerzése a rendszeres otthoni gyakorlás feltétele is.

A tanfolyam alap eszköz igénye: csúszásmentes jógamatrac, 3 takaró, 2 jógatégla, 2 jógaheveder. Az első alkalomra elegendő a jógamatrac és a takarók.

Az alábbi forrásokat ajánljuk eszközök beszerezésére:
Yoga Bazaar webáruház
Amrita Jógaközpont

KONTAKT:

Ha bármilyen kérdésed van a képzéssel kapcsolatban, fordulj a képzés szervezőjéhez:

Répássy Erika
06 20 555 4167
info@iyengarjogabudapest.hu

<a name="jel"></a>

JELENTKEZÉSI LAP