B. K. S. Iyengar: Tanács a gyakorlóknak[1]
Ma van a Patanydzsali Dzsajanti.[2] Holnap Naraka Csaturdasi napja lesz, amelyet Diváliként vagy Dípávaliként ünneplünk.[3]
A Dípávali a fény ünnepe. Sok mindent közvetít ez számunkra. Ez az ünnep kifejezi a gonosz fölötti győzelmet és a tudás fénye felé vezető utat. Az öröm ünnepe ez, amikor találkozunk a hozzánk közelállókkal és a nekünk kedvesekkel, barátainkkal, jóakaróinkkal és köszöntjük őket.
Bár az emberi lény Isten szép és csodálatos teremtése, mégis meghívja gondolkodás- és cselekvésmódja által a morális és mentális gyöngeségeket. Krisna Úr a Bhagavad Gítában fölsorolja az aszura szanpad, a démoni minőségek listáját. Narakászura volt az a démon, akiben a démoni minőségek olyan erőt értek el, hogy az uralma alatt élő emberek semmi mást nem tapasztaltak, mint a szenvedés poklát. A narak azt jelenti, hogy pokol. Krisna Úr a Naraka Csaturdasi napján ölte meg Narakászurát és hozta el a szenvedéstől való megszabadulást.
Csittavrittijeink[4] némileg olyanok, mint naraka: nincsenek képezve, sem megzabolázva vagy megművelve. A vritti alakítja az ember mentális képességét. Tudata (csitta) a vrittiből táplálkozik, ez tartja fönn. Az öt vritti – helyes tudás, csalóka tudás, illúzió, alvás és emlékezet – alkotja mentális képességünket. Ám ezek a fegyelmezetlen vrittik összekeverednek, átfedik egymást és megsokszorozódnak csittánk hatalmas termében, ide-oda ugrálva gondolkodási folyamataink és cselekvéseink között. A vrittik gyakran félrevezetik gondolkodási folyamatainkat és cselekvéseinket. Patanydzsali ezeket a vrittiket vitarka vrittinek, olyan tökéletlen gondolkodási folyamatnak nevezi, amely bizonytalan tudáshoz vezet. A bizonytalan, logikátlan és etikátlan tudás mögött álló ok alapjában a lobha (vágy vagy sóvárgás), a krodha (harag vagy indulat), végül a moha (káprázat, elvakultság). Az ember gondolkodása a tudatnak ezeken a gyöngeségein alapszik. A termény a föld minőségétől függ. Ha az ember talaja, azaz a tudata maga gyönge minőségű, telve vággyal, indulattal, sóvárgással, téveszmével, büszkeséggel és féltékenységgel, az erre alapuló cselekvés a fájdalom, bánat, szomorúság és tudatlanság lesz.
Gondolataink és cselekvéseink az ahankárából és a buddhiból[5] sarjadnak és gyakran lehet összecsapás a kettő között. Az ahankára a maga részéről félrevezet és tévútra visz a megkülönböztetés hiánya miatt. Ki kell fejlesztenünk a megkülönböztetés minőségét (vicsára sakti) és a mérlegelő gondolkodás erejét. Ha az ahankára provokál gondolatokat és cselekedeteket, a buddhinak közbe kell avatkoznia, hogy támogassa és igazgassa a megkülönböztető gondolkodás erejét.
A bizonytalan tudás narakát teremt bennünk. A démoni minőségek terménye bőségesen és gyorsan nő. Az isteni minőségek – daiví szanpad – terményére van szükségünk. Arra van szükségünk, hogy elvessük a megkülönböztető tudás magvát, hogy a vrittiket fegyelmezzük és a helyes irányba csatornázzuk. A megfontolatlan és félrevezető vrittik bajt okoznak. Ezek a kínzó és fájdalmas tudati mozgások (klista vritti), míg a nem gyötrő és nem aggasztó tudati mozgások az aklista vrittik. Le kell győznünk a fájdalmas tudati mozgásokat, a bennünk lakozó Narakászurát, amely bizonytalan tudást hoz létre és aztán szerencsétlen cselekvésekhez vezet.
Nézd meg Patanydzsali ikonját a teremben, ahogy összeteszi tenyereit. Az átmándzsali mudrá[6] az alázat szimbóluma. Ugyanez igaz a daiví szanpádra is. Azt kell megtanulnunk ez által, hogy meghódolj a kozmikus erő (Isten) előtt és eldobd az éntudat áltat okozott poklot. Abban a pillanatban hogy eldobod az éntudatot, fölmerülnek a bölcsesség arculatai.
Patanydzsali a méltóságteljes ragyogás egy megtestesülése. Azt mondta, hogy a boldogokkal szemben fejleszd ki a barátságosságot (maitrí), az együttérzést (karuná) a szomorúak irányában, örömöt (muditá) az erényesek és semlegességet (upéksá) a bűnösök felé. Rosszindulatúak és gyűlölködők lehetünk avval, aki boldog és jó helye van a világban. Közömbösek, elővigyázatlanok és önzők maradhatunk a szomorú emberrel szemben. Szomorúságba eshetünk az isteni minőségeket kifejlesztett erényes ember láttán, mert úgy érezzük, hiányzanak belőlünk ezek a minőségek, és barátságot táplálhatunk a bűnös ember iránt. Véssük eszünkbe, hogy Narakászura mindezekből az egót (ahankárát) tápláló minőségekből születik.
Patanydzsali nem a barátságtalanságról, ellenségeskedésről, együtt nem érzésről, gyűlöletről vagy kéretlen belebonyolódásról beszél, hanem olyan pozitív minőségekről, mint barátságosság, együttérzés, öröm és közömbösség vagy inkább semlegesség. Tanuld meg kifejleszteni ezeket a minőségeket és figyeld meg magad, mi történik. Ott lappanganak bennünk mindezek a minőségek, csak elő kell hoznunk őket a cselekvésben.
Ma van a Patanydzsali Dzsajanti és a Dhana Trajodasi[7] napja, magunkba kell szívnunk és alkalmaznunk kell a Jóga Szútrák[8] I. 33. mondásának jelentését: Maitrí karuná muditá upéksánám szukha duhkha punja apunja visajánám bhávanátah csittapraszádanam. A barátságosság, együttérzés, öröm, illetve a gyönyör és fájdalom, az erény és bűn iránti közömbösség művelése révén a tudat hajlamos lesz a kedvező irányba fordulni, higgadttá és jó szándékúvá válik.
Ez a négy szempont műveli a jellemünket, ami a vitarka, vicsára, ánanda és aszmitá formájában megjelenő tudáshoz vezet bennünket. A vitarka analízist jelent, a vicsára pedig szintézist. E kétélű pengével vágunk tisztást. Ez vezet az örömhöz (ánanda), és az aszmitához, az utóbbi vezet az „én” vagy „enyém” tanulmányozásához. Ez által legyőzzük a tamaszt és a radzsaszt és emelkedik az ánanda száttvikus[9] szintje és megmondja, hogy most már képes vagy megérteni az „ént”. Ennek megtapasztalása és rejtett jelentésének megértése egy egész élet vagy akár életek munkáját is igénybe veheti.
Patanydzsali a fent említett egyetlen szútrában fölhozza a daiví szanpadot és azt akarja, hogy a jóga szádhaka[10] eldobja a klista vrittiket annak érdekében, hogy az aklista vrittik felé mozduljon. Röviden ez vrittijeink (tudati mozgásaink) nevelését jelenti. Azt akarja, hogy csitta bhumink[11] ne pokoli (naraka), hanem mennyei legyen. Műveljük meg az emberi jellemnek ezt a négy aspektusát, hogy műveltekké váljunk.
Patanydzsali kiindulópontként megadja a csitta vritti nirodhát[12], miáltal megérthetjük a démoni természet minőségét és képessé válunk annak lenyugtatására. Patanydzsali módszert adott a kezünkbe, hogy kiirtsuk a bizonytalan tudást – a vitarkát vagy viparíta tarkát[13] – és visésa tarkát hozzunk létre.
Patanydzsali egy olyan gondolkodási módszert adott a kezünkbe, hogy gondolkodási folyamatunk a megfelelő pályán maradjon. Ha a barátságosság, együttérzés, öröm és semlegesség az a négy támasz, amelyre az emberi jellem épül, akkor a vitarka, vicsára, ánanada és aszmitá az a négy támasz, amelyre az emberi értelem épül.
Patanydzsali azért vezeti be a pradnyának[14] ezt a négy támaszát, hogy megtisztítsa gondolatainkat és hogy a helyes tudás segítségével a szampradnyáta szamádhi közvetlen közelébe kerüljünk. A jóga törekvőiként ki kell fejlesztenünk ezt a módszert szádhanánk legelső lépésétől fogva. A vitarka az az analitikus gondolkodás, melynek alapján következtetünk – az elemzés folyamata. A vicsára a helyes indoklás, amelyet annak érdekében végzünk el, hogy végigvitt logikus mérlegelés után eredményre jussunk. Logikusan következtetve bizonyos dolgok helyesek, mégis kivitelezhetetlenek lehetnek. A vicsára ebben a jelentésben a szintézis. A vitarka és a vicsára gyújt világosságot az észben, ami az ánandához vezet. Ez utóbbi a lelkesedés vagy öröm állapota. Az ánanda a szennyezetlen boldogság tiszta állapota. Ha megtisztítottuk a gondolkodási folyamat és megfontolás folyamatát, akkor kiirtottuk a viparíta tarka gyomját: ha nincs jelen a sóvárgás, indulat és elvakultság kifordult gondolkodásmódja, a gyakorló megszabadul a kételyektől és bizonytalanságtól és a tiszta és igazi boldogságot élvezi.
Fordítsuk most figyelmünket az aszmitá felé. Az én-tudatosság (aszmitá) legdurvább formájában büszkeségként és egóként nyilvánul meg, amely önzéshez vezet. Ám finom formájában nagyon közel áll az önvalóhoz (átman vagy purusa). Az „én vagyok” kifejezés létezésünket, jelenlétünket jelzi. A szanszkrit aham az „ént” jelenti, egy ember igazán tiszta létezését, az „aszmi” pedig azt, hogy „vagyok”. Az aszmi-tá azt jelenti, hogy „vagyok-ság” és nem azt, hogy én-ség vagy én-tudatosság. Az átmant jelenti, aki az „egyetemes én” benned, bennem és mindenkiben.
El kell jutnunk a vagyok-ságnak ehhez a tiszta formájához, ahol nincs büszkeség és ragaszkodás. Az aszmitá az önvaló (Self) határán álló megművelt én (self). Ehhez kell fölépítenünk a pradnyá négy oszlopát, hogy kiirtsuk a bennünk lévő fogyatékosságokat (dósaksaja).
Az oktatóknak különösen fejleszteniük kell értelmi szintjüket, ugyanakkor alázatosaknak kell lenniük. Oktatás közben legyen jelen a tanítványok iránti maitrí-bháva, karuná-bháva, muditá-bháva és az upéksá-bháva,[15] mivel mindegyikük más és más kategóriához tartozik. Némelyikük lehet, hogy jobban gyakorol, mint te, némelyikük jobban szenvedhet vagy gyorsabban ér el eredményt, mint te és némelyikük kemény diónak bizonyulhat.
Ne tanítsd a tanítványokat félrevezető módon. Ügyelj arra, hogy tanításod, magyarázatod, ászana bemutatásod logikus, gyakorlatias, ésszerű legyen és elsőként boldogságot teremtsen a tanítványokban, majd az önvaló fölismerése[16] felé vezesse őket.
Ezen a Dhana Trajodasi és Dípávali ünnepen építő és gyakorlatias módon fogadjuk Patanydzsali üzenetét. Tiszteljük és sajátítsuk el az isteni minőségek gazdagságát (szanpad). A Naraka Csaturdashin megkenjük olajjal egész testünket és megmossuk fejünket (abhjanga sznána vagy gangá sznána), hogy megtisztuljunk és megszentelődjünk. Ezt a vallásos ceremóniát mindenki a maga házában végzi. Vegyünk olyan fürdőt, amely a szampradnyáta szamádhi négy állapotán keresztül megtisztítja értelmünket. Legyen részünk ebben a dnyána-gangá sznánamban – az értelmet megszentelő fürdőben, hogy fényeskedjék az nekünk, hogy szembesüljünk az önvalóval.
Aztán Diváli napjára virradunk. Gyújtsuk meg az átmadnyána[17] lámpáját. Éljünk boldogságban (ánanda). Lőjük föl a buddhi (értelem) tűzijátékát, melynek fényénél meglátjuk a lélek kiválóságát és tündöklését.
[1] Yogadoot 2., 1993. május. (A szerző lábjegyzete.)
[2] Patanydzsali, a bölcs születésének ünnepnapja, ami október végére esik. (A lábjegyzetek a fordító magyarázatai, kivéve, ahol jelzem, hogy a szerző lábjegyzete.)
[3] Diváli: A fény ünnepe. Ötnapos állami ünnep Indiában október végén, november elején, amely az Asvin holdhónap végén, újholdkor kezdődik. A második nap a Naraka Csaturdasi.
[4] Csitta vritti: a tudat mozgásai, örvénylései.
[5] Ahankára: éntudat, öntudat; buddhi: ész, értelem.
[6] Az „önvaló előtti tisztelet kéztartása”, imádkozó kéztartás.
[7] Dhan: gazdagság, trajodasi: Asvin hónap fogyó holdjának 13. napja. E napon a gazdagság forrásait ünneplik, valamint arra emlékeztet az ünnep, hogy tanuljunk a múltban tett cselekedeteink tapasztalataiból és tisztelettel emlékezzünk hagyományainkat megalapító őseinkre.
[8] Patanydzsali műve kb. az i. u. II. századból a jóga rendszeréről, amely 196 rövid, velős mondásból, azaz szútrából áll.
[9] A jóga dualizmusának egyik összetevője a természet vagy anyag (prakriti), amely három minőség (guna) arányából termi jelenségeit: szattva: fényes, tudatos; radzsasz: energikus, mozgékony; tamasz: nehéz, sötét, tudattalan, formamegtartó minőség.
[10] Szádhaka: A jóga elhivatott és elmélyült gyakorlója. Szádhana: Napi szintű szellemi gyakorlás.
[11] A tudat (csitta) különböző szintjei a jógában: ész (buddhi), öntudat (ahankára), elme (manasz). A tudat az anyag (prakriti) terméke.
[12] A Jóga szútrák I. 1. kijelentése, amely egyben a jóga legáltalánosabb meghatározását adja: „A jóga a tudat változó állapotainak lecsöndesítése.”
[13] Patanydzsali kétszer említi a vitarkát, mindkétszer eltérő jelentéssel. Az I. 17.-ben a szampradnyáta szamádhi (a legmagasabb szintű, de még támasztékkal rendelkező meditációs állapot) első fokozatát jelenti. Viszont a II. 33.-34. szútrában a bizonytalan tudást jelenti, amely kérdéses értékkel bír. Ezért mondja azt ez utóbbi szútra, hogy vitarká hinszádajah (az erkölcsi szabályokkal ellentétes negatív gondolatok). A vitarkának két jelentése van. A vi– előtag vagy a visésa vagy a viparíta jelentésében áll. A tarka azt jelenti, hogy gondolkodni, töprengeni, indokolni, elmélkedni. A visésa tarka az, amikor sajátságosan a szamádhi (a meditáció legmagasabb szintje) érdekében gondolkodunk, indoklunk vagy mérlegelünk, hogy pontos következtetésre jussunk. A viparíta tarka az, amikor szándékosan ellentétesen vagy a szabályokkal ellenkezően gondolkodunk, okoskodunk vagy spekulálunk. Ez a mérlegelés téves elveken nyugszik. Ez határozottan az etikátlan vagy sérült mentális képesség miatt van, amikor az illető immorálisan, etikátlanul vagy illogikusan gondolkodik. Patanydzsali a vitarkára kifordult/perverz gondolkodásként mutat rá, amely ellentétes a jamák és a nijamák (a jóga erkölcsi) elveivel. (A szerző lábjegyzete.)
[14] Pradnyá: Valódi belátás, bölcsesség, megkülönböztető képesség, a maguk valóságában látni a dolgokat. A végső megkülönböztetés az arra való képesség, hogy különbséget tegyünk a purusa (lélek) és a prakriti (anyag) bármely jelensége között.
[15] Bháva: a tudat hangulata, kedélyállapota.
[16] Self-realisation: általában „önmegvalósításnak” fordítják az ezoterikus irodalomban, de az önvalót nem kell megvalósítani, mert mindig is jelen van az emberben és mindig is valós. Patanydzsali szerint sokkal inkább fölismerni kell az önvalót (purusa vagy átman) a tudati mozgások (csitta vrittik) mögött.
[17] Átmadnyána: az önvalóról alkotott tudás.
Fordította: Drimál István, Okleveles Iyengar Jóga oktató
Forrás: B. K. S. Iyengar: Astadala Yogamala vol. 3. 223.-227. o., Allied Publishers 2014