Akik nem ismerik az Iyengar jógát, gyakran feltételezik róla, hogy ez egy merev módszer. Ami a részleteket illeti, valamelyest igazuk van. Az Iyengar jógában a precíz forma alapvető. Kezdetben ez a testre való figyelést jelenti, a fejtetőtől a lábujjakig. De idővel ez a testi koncentráció kiegészül a légzéssel azért, hogy befolyásolja az élettani, mentális és spirituális állapotodat.
Tehát egy Iyengar tanár biztosan kiszúrja a pettyhüdt karokat, a beesett mellkast és így tovább. Az ember néha azt gondolja, hogy intenzív hátrahajlást végez, miközben nem. Egy Iyengar tanár meg fogja állapítani, hogy túlzottan a hajlékony deréktáji gerincszakaszból dolgozik. Pózról pózra elemezve az Iyengar jógát egyesek túlságosan merevnek tarthatják.
Összességét tekintve viszont, ha óráról órára elemezzük, az Iyengar jóga feltűnően dinamikus. A tanárok szinte soha sem ismétlik ugyanazt a mozdulatsort az órákon. Nem tudom felidézni, hogy a tanár, akihez régóta járok, valaha is kétszer ugyanazt az órát tartotta volna. Néha még szerettem volna is, hogy tartson ugyanolyan órát, de soha nem tette. Lehet, hogy megismétli ugyanazt a témát (például csípőnyitás, vagy haladó pózok egy adott csoportja), de a mozdulatsor fejlődik. Mindig felfedeznek és kísérleteznek, és menet közben változtatnak, hogy az éppen aktuális diákokhoz igazítsák az órát.
A sors iróniája, hogy a vinyásza/flow órák (vagy az általános „hatha” jóga órák) merevebbnek tűnnek, mint az Iyengar órák. Pózról pózra vizsgálva az egyvonalúság minden bizonnyal kevésbé szigorú, ezért a szabadság érzését adja. Időnként élvezem az ilyen órákat, amelyek az állandó mozgással felhevítik a testet (és lehetővé teszik számomra, hogy kizárjam a külvilágot, ami nem rossz dolog). Az állandóan mozgásban lévő mozdulatsorok táncszerűnek, oldottnak, felszabadítónak tűnnek.
De a legtöbb vinyásza/flow mozgássorról az előkészített beszédek jutnak eszembe. A tanárok elővesznek egy iPod lejátszót, Putumayo[1] instrumentális zenével megteremtik a hangulatot, és utána egy órán keresztül monologizálnak. Az ilyen órákon nincs semmiféle improvizálás, soha nem hangzik el egy kérdés, egyáltalán nincs semmiféle közbeszólás. Merev? Nem szándékosan. De az órák alapból rögzítettek.
(Megjegyzés: a bikram órák kötöttsége messze túlmegy a normális szinten. A tanár odakiáltja az adott póz a nevét, tilos eltérni a programtól, még ha szeretne is. Csupán annyit mondhatnak, hogy „csere”, és a résztvevők azonnal váltanak. Egy bátor óvodás is le tudna vezényelni egy bikram órát.)
Az Iyengar tanároknak a módszer természetéből adódóan fel kell készülniük a váratlan helyzetekre és a kompromisszumokra. Ez egy zsonglőr-mutatvány, és bár előkészített tematikájú mozgássort tanítanak, menet közben kell újraértékelni, be kell mutatni a gyakorlatokat a diákoknak és a diákokon, kérdésekre kell válaszolni, változtatásokat kell javasolni és eltérő szintű gyakorlókat kell irányítani. Hacsak nincs egy olyan csoport, ahol mindenki hihetetlenül fogékony és a pózokat tökéletesen tudja kivitelezni – egy tanár nem tud előre megtervezett óratervet követni.
Elnézést az Iyengar jóga védelmében elhabogott beszédért. Én igazán értékelem az összes módszert és rendszeresen kipróbálok új órákat, stúdiókat és többféle tanárt. Az egyetem edzőtermében fedeztem fel a jógát, ahol megismertem az első mentoromat (aki rokonszenvesen őszinte, nem „New Age” stílusban ötvözte az Iyengar alapjait az astanga lendületével), szóval nincs bennem semmi arrogancia a jógagyakorlás helyszínét illetően. De a fő iskolák között az Iyengar a legkevésbé ismert a nagyközönség számára (az egyre népszerűbb Anusara jógát, amit az Iyengar-tanítvány John Friend alapított, egyre inkább úgy tartják számon, mint amire járni kell, ha az egyvonalúságra akarunk figyelni), pedig talán ez a legáltalánosabban gyakorolható jógatípus.
[1] egy világzenei hanglemez kiadó (a fordító megjegyzése)
Fordította: Gerő Dorka, okleveles Iyengar jóga oktató
Forrás: https://yogaspy.com/2009/09/17/the-iyengar-method-is-rigid-not/ (Az eredeti szöveget írta Luci Yamamoto, 2009. szeptember 17-én)