Szabics Anetta

Szabics Anetta

Iyengar Jóga oktató

iyengar_logo

 

 

Képzettsége: Okleveles Iyengar Jóga Oktató – Introductory II. (2017)

A jóga számomra az élethez való tökéletes recept. Minden hozzávaló benne rejlik, hogy az életet a maga természetességében és egyszerűségében megízleljem.

2012-ben Forgó Róbertnek köszönhetően léptem rá a jóga útjára, ami mára már életutammá vált.

A napi szintű gyakorlás, és a jóga iránt való érdeklődés egyre jobban áthatotta a mindennapjaimat, úgy éreztem valamire rátaláltam, amit már nem tudtam és nem is akartam elengedni. Teljesen átformálta az életemet.

E folyamatok hatására, melyek a mai napig is tartanak, és inspirálnak, kezdtem el érdeklődni a jógaoktatás iránt, majd később az Iyengar jóga iránt.

2014-ben Mary Heath-nél kóstolhattam bele először az Iyengar jógába, majd ezt követően 2014-2017 között elvégeztem a MIJSZ szervezésében az Inroductory II-es oktatóképző tanfolyamot.

Nagyon hálás vagyok mind tanáraimnak, Répássy Erikának és Kevin Gardinernek, mind pedig társaimnak, hiszen rengeteget tanultam tőlük.

Célom, hogy a jóga iránt való lelkesedésemet mind a gyakorlásban, mind pedig a tanításban, egy életen át fenntartsam és megőrizzem, mert csakis a lelkesedés az, ami lelket visz dolgokba. És ahol él a lélek, ott virágzik az élet.