IYENGAR jóga alapozó képzés
KOMÁRNOMi az IYENGAR Jóga
Alapozó Képzés célja?
- célunk, hogy az ország különböző pontjaira is elérjen
a nemzetközileg is elismert IYENGAR metódus
- a jógagyakorlók megismerjék a pontos, precíz
és intelligens ászana és pránájáma gyakorlás lehetőségeit
- a rendszeres otthoni gyakorlás kialakítása
- az esetleges későbbi IYENGAR jóga oktatóképzésre való felkészítés
Mi az az IYENGAR jóga? Ki volt B.K.S. Iyengar?
B. K. S. Iyengar 1918-ban született Bellurban egy szegény család sarjaként. A szegénység betegségekkel (malária, tífusz, TBC) karöltve nyomta rá bélyegét fiatal éveire. Krisnamacsárjával való találkozása indította el a jóga útján, s előbb a Guruja útmutatásait követve tanult, majd egy teljesen komplett saját rendszert – az IYENGAR JÓGÁT – fejlesztette ki évtizedek alatt. Betegségeiből kigyógyulva, testét laboratóriumként használva saját tapasztalatain keresztül tökéletesítette éleslátását, bölcsességét. Nyugatra érkezése után keresők ezreinek adott lehetőséget az önmegismerés terén világszerte. Iskolák százai fémjelzik metódusa letisztultságát, sziklaszilárd alapjait.
Oktatóképzési rendszere egyedülálló a világon. A három éves képzés magas szinten képzett tanárokat nevel, akik felelősségteljesen és biztonságosan vezetik a gyakorlókat. Az Iyengar jóga a test egyvonalúságára fókuszálva használ eszközöket (pl.: heveder, fatégla, kötél, pléd, stb.), hogy egyénre szabva a leginkább megközelítse a tökéletes pózt. Guruji 90 éves kora után is még napi három óra ászana- és egy óra pránájáma gyakorlást folytatott.
2014. augusztus 20-án hagyta el testét, de a tradíció melyet teremtett, lánya Geeta, fia Prashant és unokája Abhijata által tovább él.
A jóga több mint csupán testi munkálkodás. A jóga egyszerre sejtszintű, mentális, értelmi és spirituális – az egész emberi lényt magában foglalja. Ha az utazás részese akarsz lenni a bőr felszínétől a lélek mélységéig vezető úton, akkor itt a helyed.
Mi miért választottuk ezt az irányzatot?
Szinte mindnyájunkra jellemző, hogy az első IYENGAR jóga óra után tudtuk, ez az, amit kerestünk, még akkor is, ha esetleg tudatosan mégsem kerestünk semmit. De legbelül mégis felsejlett az igény a csendre, a belső kiegyensúlyozottságra, a forráshoz való tudatos kapcsolódásra, ahol akkor is béke van, amikor a felszínen esetleg összedőlt minden. Minket nagyon megfogott az, hogy mindenre van válasz: MIT érdemes gyakorolni, MIÉRT csináljuk pont ezt vagy azt és mindezt HOGYAN.
Te miért válaszd?
Ha Téged is érdekelnek a válaszok, akkor tarts velünk! A sok-sok év alatt összegyűjtött saját tapasztalat és a folyamatos továbbképzésünk segítségével igyekszünk mindenkinek útmutatást nyújtani, hogy merre van a tovább, hogyan aknázd ki a lehetőségeidet úgy, hogy közben biztonságban maradj.
Kiket várunk a képzésre?
- Egyrészt teljesen kezdőket, akik szeretnének lépni az életükben az egészség, a teljesség felé.
- Másrészt olyanokat, akik már jógáznak egy ideje és szívesen vesznek útmutatást a haladás irányába.
- Jógaoktatókat, akik nyitottak a továbbfejlődés lehetőségére.
- FONTOS tudnunk arról, ha bármilyen sérülésed lenne, ami befolyásolja a gyakorlásod vagy bármilyen gyógyszeres kezelés alatt állsz, ezekről feltétlenül tájékoztass bennünket.
Az Alapozó képzés időtartama:
9 hétvége (2018. január-2018.október)
A képzés havi egy szombati vagy vasárnapi napon lesz, 2×120 perces órák keretén belül 10.00-12.00 és 14.00-16.00 között.
TANÁRI KAR:
Kusnier Ágota
Okleveles Iyengar jóga oktató (Introductory II.)
Bemutatkozás
Az első Iyengar jóga „órán”, hétvégén 2006 júniusában vettem részt, és ez a találkozás meghatározó volt számomra. Magával ragadott az irányzat tisztasága, precizitása, az egyvonalúságra és az egyensúlyra való törekvés az ászánák kivitelezésében. Az egyéni adottságokra való odafigyelés, ami folyamatos fejlődést tesz lehetővé. A gyakorlás alatt a jelenben tudok lenni és csak az tud magával ragadni ami bennem zajlik. Egyesíteni tudom testem, lelkem és az elmém. 2009-2011 novemberr között, elvégeztem a magyarországi tanárképzőt, csodálatos és nagy tudású tanárok vezetése mellett, akik tanítása a mai napig inspiráció és útmutatás számomra..
2013 júniusában eljutottam Pune-ba, az Iyengar jóga bölcsőjébe, ahol Guruji jelenléte mellett tapasztalhattam meg ennek a rendszernek az egyszerűségét és mélységét.
Tanáraim: Csendes Erzsébet, Rita Keller, Klaus Grzesch, Bob Bleaser, Georgie Gutter, Wágner Rozália, Kevin Gardiner, Kádár Zoltán, Répássy Erika, Ott lehettem Manuoso Manos, Bob Bleaser, Rita Keller, Konrad Kocot, Lois Steinberg, Olga Zvontsova vezette workshop-okon, Hálával és mély tisztelettel tartozom Mindannyiuknak.
„ A szavak nem tudják kifejezni a jóga teljes értékét. Meg kell tapasztalni”
B.K.S. Iyengar
Répássy Erika
Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Senior I.)
Bemutatkozás
2002-ben Londonban találtam rá a jógára a turizmus, diplomácia, marketing, tánc és a zene világa után. Hosszabb külföldi kiküldetésem nyújtott lehetőséget arra, hogy napi szinten tanuljak a világ neves oktatóitól. Ezek a találkozások szoros és meghatározó köteléket hoztak létre köztem és a jóga közt. A londoni Iyengar Jóga Intézet után tanulmányaimat az írországi Dublinban folytattam, ahol 2006-ban sikeresen elvégeztem a tanárképző iskolát, ezt további képzés követte a nagy presztizsű new yorki intézetben. Az évek során számtalan workshop-on vettem részt a világ vezető Iyengar jóga oktatóival, köztük egyszer magával B.K.S. Iyengar mesterrel a 2005-ös Yoga Journal konferencián Colorado államban. Jelenlegi tanárom férjem, Kevin Gardiner (USA). 2005. tavasza óta tanítok mint okleveles Iyengar Jóga oktató Írországban, jelenleg Magyarországon és esetenként külföldön, illetve tanítok, szervezem, tolmácsolok és asszisztálok a hazai Iyengar jógaoktató képzésben. Eddig háromszor jártam az indiai Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ban az Iyengar család óráin, ahová hamarosan visszatérek.
Trapp László
Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Senior I.)
Bemutatkozás
A jóga mindig ott volt, van és lesz az életemben, eleinte csak röpke pillanatok jelezték jelenlétét, majd a kisebb nagyobb ráeszmélések során vált egyre tisztábbá a felismerés. Hangsúlyozom, tisztábbá, hiszen bár jelen vagyok a jógában, sokszor a villódzó fények elkápráztatják a szemet, s ilyenkor az ember nem ura önmagának. A cél jelen lenni tiszta önismerettel. Kaczvinszky Józseftől idézve: “A jóga a megismerés útja. Aki csak egyetlen lépést is tett rajta, azt többé nem bocsátja el. Kerülőutakon járhat az ember, számtalanszor eltévedhet a cselekedetek és a sors útvesztőiben, mégis visszatalál a világossághoz…Ezért a jóga útján megtett egyetlen lépés sem vész kárba!” Az Iyengar jógával 2003 májusában találkoztam először, igaz akkor még csak könyv formájában, így az ezt követő próbálkozásom nem nevezhető a leghitelesebb gyakorlásnak. 🙂 2005 tavaszától azonban már testközelből ízlelgethettem a metódust. Majd 2006. július – 2009. júliusig elvégeztem a magyarországi tanárképző iskolát megannyi inspiráló tanár útmutatásával. 2011 nyarán eljutottam Pune-ba, az Iyengar jóga bölcsőjébe, ahol Guruji jelenléte mellett tapasztalhattam meg a „hamisítatlan” egyszerűséget, mélységet, melegséget…
Szász Sándor
Okleveles Iyengar jóga oktató (Introductory II.)
Bemutatkozás
Kevin Gardiner és Répássy Erika irányítása alatt tanultam a Magyar Iyengar Jóga Szövetség által szervezett három éves oktatóképzésben. Szerencsésnek tartom magam, hogy Swati és Rajiv Chanchani indiai intézetében találkozhattam és élhettem aszerint a klasszikus szemlélet szerint, ami nyugati értékrendű, rohanó világunkban elképzelhetetlen. Ott lehettem Manuoso Manos, Rita Keller, James Murpy vezette workshop-okon, ahol a bemutatott technikákon felül az inspiráció volt a legnagyobb profitom. A jóga Elixír az embernek, és a jóga a Bölcsek köve is. Ahogy a közönséges fémből arany válhat, segítségével testünk és mi magunk is egy magasabb minőség felé indulunk el. Az út életünk végéig tart, az örök ifjúság titka pedig nem más, mint “gyakorlás”. Eszközök használatával bárhonnan, bárki számára elérhető ez az út… csak az első lépésedre vár.
Sárig Hajnalka
Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Junior II.)
Bemutatkozás
Sárig Hajnalka vagyok. 16 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem a jóga, az egészséges életmód, fitness, sport területén. Aktív életet éltem mindig is, hiszen a mozgás az élet maga. A sok éves pörgés, mozgás, rohanás közepette, valami mégis hiányzott, amit akkor még nem sejtettem. Ugyanakkor a túlterhelés , túlzott mozgás mennyiség hatására gerinc problémák alakultak ki és szenvedtem a fájdalmaktól már 20 éves koromban. Az Iyengar yoga segítségével teljes testi és lelki gyógyulást értem el és legbelül megváltozott minden. Ma már mindennapos tapasztalat: a szabadság érzése, a tudatos jelenlét, nyugalom, jól érzem magam és szeretem az életem, úgy ahogy van. Hogy elérjem ezt az állapotot, a jóga útja vezetett és segített.
Te is szeretnéd megtalálni a belső csendet?
Az utat tudom mutatni, mint egy jelzőlámpa, te követed és döntöd el, hogy jobbra vagy balra haladsz tovább. A gondolatainkkal teremtünk meg mindent, betegséget, boldogságot. Rajtad áll, hogy melyik a te utad. Ha úgy érzed labirintusba keveredtél, elképzelhető, hogy tudok mutatni lehetőségeket, ami könnyebbé teszi a keresésed, viszont megtalálni a kijáratot neked kell. Találkozhatsz velem egyéni jóga órákon, csoportos jóga órákon, egy vagy több napos jóga workshopokon, jóga táborokban itthon és Bali szigeteken is.
Miért válassz engem, ha jógáról van szó?
Mert 16 éve gyakorlom, tanulom és tanítom. Az Iyengar Yoga rendszer mesterétől és megalkotójától, személyesen volt szerencsém tanulni, éveken át. Iyengar mesterrel való találkozásom előtt pedig nemzetközi szinten kiemelkedő tanáraimtól volt szerencsém elsajátítani a jóga rendszerét és szerte ágazó tudományát. Jelenleg nemzetközi jóga tanári képzések segéd tanára vagyok, asszisztálok a tanáraim mellett, ami óriási megtiszteltetés számomra. Szeretett tanáraim: Rita Keller, Bob Blaser, Kevin Gardiner, Klaus Gresch, Georgie Günter.
HELYSZÍN:
Jógastúdió – Komárno, Damjanich utca 7.
IDŐPONTOK:
Bemutató alkalom:
2018. január 27. szombat
A képzés időpontjai (teljes év összefüggő tematikával):
február 10. szombat
március 17. szombat
április 14. szombat
május 12. szombat
június 16. szombat
július 7. szombat
szeptember 15. szombat
október 6. szombat
A képzés indulásának feltétele:
Az első hétvége bemutató jellegű, minimum 12 fő előzetes regisztrációja esetén kerül megtartásra,
ezt követően az Alapozó képzés minimum 15 fő jelentkezése és befizetése esetén indul.
A KÉPZÉS DÍJA:
Első, bemutató alkalom díja:
2018. január 5-ig 20,- Eur (korai kedvezmény)
2018. január 6-tól 21,50 Eur
A bemutató alkalom díja előre fizetendő.
A teljes tanév díja (további 8 alkalom):
2018. január 26-ig 217,- Eur (korai kedvezmény)
2018. január 27-től 230,- Eur
A teljes tanév díjának befizetése egy összegben történik.
A befizetett összeg nem visszatéríthető – kivételt képez a jelentkezést követően esetleg felmerülő súlyos egészségi állapot kialakulása, baleset, kórházi kezelés, stb.
Banki adatok a befizetéshez:
(ide tudod utalni a bemutató alkalom díját, majd a teljes összeget.Kérünk, hogy a közleményhez írd oda az utaló pontos nevét és számlázási címét!):
Kušnier Ágota – 94501 Komárno, Frantiskanov 27/2
Bankszámlaszám: SK92 0900 0000 0051 2468 9834
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
Jelentkezési határidő a bemutató alkalomra:
2018. január 15. hétfő éjjel
A JELENTKEZÉS MENETE:
1. Töltsd ki az oldal alján található Jelentkezési lapot!
2. Utald el a bemutató alkalom díját legkésőbb január 15. hétfőig.
Utalásnál a Közlemény rovatban tüntesd fel:
“Saját neved, Komárno ALAPOZÓ”!
3. A bemutató alkalom után van lehetőséged eldönteni, neki akarsz-e vágni a képzésnek. Ha nekivágsz, akkor utald el a teljes díjat egy összegben legkésőbb február 15-ig, hogy lefoglald a helyed a képzésen!
JÓGAESZKÖZÖK:
Mivel az IYENGAR metódus alkalmanként jógaeszközöket használ, ezek beszerzése a tanítványok feladata. Az eszközök beszerzése a rendszeres otthoni gyakorlás feltétele is.
A tanfolyam alap eszköz igénye: csúszásmentes jógamatrac, 3 takaró, 2 jógatégla, 2 jógaheveder. Az első alkalomra elegendő a jógamatrac és a takarók.
Az alábbi forrásokat ajánljuk eszközök beszerezésére:
Yoga Bazaar webáruház
Kušnier Ágota – A – Bilanc s.r.o.
KONTAKT
Ha bármilyen kérdésed van a képzéssel kapcsolatban, fordulj a képzés szervezőjéhez:
Kusnier Ágota
e-mail cím: bilanc@mail.t-com.sk
telefon: 00421905634299