Iyengar jóga – a név kötelez

Nagyon örülök, hogy egyre-másra nyitnak jóga stúdiók az országban és egyre több érdeklődő fordulhat jobb esetben szakavatott oktatóhoz. Sajnálattal látom azonban, hogy Iyengar mester nevét gyakran úgy használják, hogy arra esetleg nincs jogalapjuk.

Iyengar visszatekint

A sejteknek is van saját intelligenciájuk, saját emlékezetük. A jógával minden egyes sejtet megművelsz. Minden egyes vérsejtet – hogy is tudná akkor a betegség megközelíteni őket? Ezért mondom, hogy a szellemi élethez az ászanán és a pránajámán át vezet az út. Ha ezek a kapuk nincsenek nyitva, akkor nincs különbség egy skizofréniás ember és egy állítólag meditáló ember között.

B. K. S. Iyengar: Jóga – A holisztikus egészséghez vezető út

Ez az eddig megjelent legátfogóbb bevezető az Iyengar jóga világába, magától B. K. S. Iyengartól. A fordítás az angol eredeti második, 2008-as kiadása alapján készült, amely az előző, 2001-es kiadáshoz képest egy B. K. S. Iyengar életéről és munkásságáról szóló bevezetővel bővült, a mester tavalyi kilencvenedik születésnapja tiszteletére.

Legendák és örökségek

1934-ben az akkor még két ifjú, K. Pattabhi Jois és B.K.S. Iyengar a rettegett – és hamarosan legendás –jógi, T. Krishnamacharya tanítványai voltak. 2005-ben Pattabhi Jois épp 90. születésnapját ünnepelte, és eljött az idő, hogy korunk két legbefolyásosabb jógija ismét találkozzon. Pattabhi Jois-ra emlékezünk.

B. K. S. Iyengar: A jóga fája

A kötet B. K. S. Iyengar különböző előadásainak anyagából készült. A rövid kis esszék olyan témákra vannak felfűzve, mint Jóga és élet, Jóga és egészség, Az önvaló és annak útja, Jóga a világban, továbbá a címadó fa-metafora részletes kifejtése.