Photo: IYA(UK)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolygó. Igen népes bolygó volt, mindenféle típusú, emberjellegű, gondolkodni, tanulni, cselekedni képes lénnyel. Voltak örömteli időszakok és furább, egyensúlytalanabbnak tűnő periódusok, de valahogy mégis a jó szándék, az egyetértés, az összetartás volt a domináns. Ezen a bolygón számtalan eszköztár létezett ennek létrehozására, az egyik volt a jóga a maga reflektálásával, meditatív jellegével, az önmagunkra és másokra való odafigyelés szorgalmával. Aki olvasgatja a jóga filozófiájához kapcsolódó írásokat, tudja, hogy bár a jógagyakorlás egy egyéni út, a közösségi lét legalább annyira fontos közeg a jógikus tulajdonságok gyakorlására. Ha pedig hasonszőrű jógagyakorlókból gyűlik össze egy kisebbfajta tömeg egy meghatározott cél érdekében, abból általában valami igen hatásos és mélyen megérintő dolog sül ki. Ilyen volt az Iyengar Yoga (UK) idei éves rendezvénye a Mumbaiból érkező Jawahar Bangeraval május végén Birminghamben.

Szinte lehetetlen leírni azt a történelmi hátteret, azt a tradicionális múltat, amit a brit Iyengar jóga közösség köreiben érez az ember. Csöppnyi bolygónk legrégebbi és legnagyobb szövetségéről van szó, ahol már szüleink korosztályának is bőven volt lehetősége, hogy ebben nőjön fel. Amit mi itthon még csak kezdőként, bukdácsolva hozunk létre, az náluk már évtizedek óta létezik, szervezetten, az Iyengar jóga rendszerének elvei alapján, a fiatalabb, de így is minimum 20 év tapasztalattal rendelkező utánpótlás csapat bevonásával. Számomra rengeteg energiát, ötletet adnak a szigetlakók és valahogy egyértelmű, hogy itthon merre érdemes haladnunk és ehhez önzetlenül nyújtanak segítő kezet.

Felemelő régi ismerősökkel összefutni, új ismeretségeket kötni, csillogó szemek és mosoly támogat minden egyes pillanatban. Van hozzá még egyfajta nyugodt brit habitus. Az egészet pedig maga az Iyengar metódus köti össze, az a közös nyelv, amin keresztül egymáshoz kapcsolódunk. Jawahar – akinek szintén nagy múltja van ebben a szigetországban – mégoly türelemmel, odafigyeléssel, határtalan nyugalommal és páratlan humorérzékkel fűszerezve lendíti az 580 fős csapatot tovább. Harapható az összetartás a levegőben és hidd el, egyáltalán nem zavaró a rengeteg ember. A végére marad a Q&A (kérdések és válaszok), már nem akarsz hazamenni, érzed, percek választanak el ennek a varázsnak a végétől és tudod, hogy magadban kell életben tartanod, továbbvinned azt, amit itt megtapasztaltál. „Tudjátok, sok emberrel találkozom Indiában, akik valaha jártak jógaórára, de aztán abbahagyták. Amikor összefutunk, mondják, hogy anno jógáztam, de abbahagytam, mert…(és ilyenkor hosszú a lista). Én azt mondom, nem Te hagyod abba a jógát, hanem a jóga hagy el téged.” „Mint jógagyakorlók, fontos szerepünk van a világban. Azt hiszem, hogy ha jógázunk és a jóga filozófiájának megfelelően igyekszünk minél jobb emberekké válni, akkor példává válhatunk, és talán létrejön egy valódi forradalom, ami megváltoztathatja a világot.”

Hálás vagyok, hogy kint kezdhettem el jógázni és annak ellenére, hogy félve költöztem haza több mint 10 éve (tartva attól, hogy nem leszek tanár közelében), hálás vagyok azért is, hogy van lehetőségem külföldön tanulni és ebből hazahozni egy-két cseppet. Bátorítani szeretnélek Benneteket, hogy éljetek a lehetőséggel és esetenként kóstoljatok bele a nemzetközi IYENGAR jóga kultúrába, mert felemelő, összekapcsoló és valóban gondolatébresztő. Közösen minden sokkal ízesebb.

Répássy Erika
2017. május 27-29. Birmingham, UK
https://iyengaryoga.org.uk/