IYENGAR jóga alapozó képzés

SZEGED

Mi az IYENGAR Jóga Alapozó Képzés célja?

Célunk, hogy az ország különböző pontjaira is elérjen az IYENGAR metódus és a gyakorlók megismerjék a pontos, precíz és intelligens ászana és pránájámagyakorlás lehetőségeit. Az 1 éves Alapozó képzés alatt a gyakorlók egy komplex, átfogóképet kapnak a stabil és precíz ászana, ill. az alapvető pránájáma gyakorlás terén. A program célja a rendszeres otthoni gyakorlás kialakítása és az esetleges későbbi IYENGAR jóga oktatóképzésre való felkészítés.

Mi az az IYENGAR jóga?
Ki volt B.K.S. Iyengar?

B. K. S. Iyengar 1918-ban született Bellurban egy szegény család sarjaként. A szegénység betegségekkel (malária, tífusz, TBC) karöltve nyomta rá bélyegét fiatal éveire. Krisnamacsárjával való találkozása indította el a jóga útján, s előbb a Guruja útmutatásait követve tanult, majd egy teljesen komplett saját rendszert – az IYENGAR JÓGÁT – fejlesztette ki évtizedek alatt. Betegségeiből kigyógyulva, testét laboratóriumként használva saját tapasztalatain keresztül tökéletesítette éleslátását, bölcsességét. Nyugatra érkezése után keresők ezreinek adott lehetőséget az önmegismerés terén világszerte. Iskolák százai fémjelzik metódusa letisztultságát, sziklaszilárd alapjait.

Az Iyengar Jóga oktatóképzési rendszere egyedülálló a világon. A három éves képzés magas szinten képzett tanárokat nevel, akik felelősségteljesen és biztonságosan vezetik a gyakorlókat. Az Iyengar jóga a test egyvonalúságára fókuszálva használ eszközöket (pl.: heveder, fatégla, kötél, pléd, stb.), hogy egyénre szabva a leginkább megközelítse a tökéletes pózt. Guruji 90 éves kora után is még napi három óra ászana- és egy óra pránájáma gyakorlást folytatott. 2014. augusztus 20-án hagyta el testét, de a tradíció melyet teremtett, lánya Geeta, fia Prashant és unokája Abhijata által tovább él.

A jóga több mint csupán testi munkálkodás. A jóga egyszerre sejtszintű, mentális, értelmi és spirituális – az egész emberi lényt magában foglalja. Ha az utazás részese akarsz lenni a bőr felszínétől a lélek mélységéig vezető úton, akkor itt a helyed.

Mi miért választottuk ezt az irányzatot?

Szinte mindnyájunkra jellemző, hogy az első IYENGAR jóga óra után tudtuk, ez az, amit kerestünk, még akkor is, ha esetleg tudatosan mégsem kerestünk semmit. De legbelül mégis felsejlett az igény a csendre, a belső kiegyensúlyozottságra, a forráshoz való tudatos kapcsolódásra, ahol akkor is béke van, amikor a felszínen esetleg összedőlt minden. Minket nagyon megfogott az, hogy mindenre van válasz: MIT érdemes gyakorolni, MIÉRT csináljuk pont ezt vagy azt és mindezt HOGYAN.

Te miért válaszd?

Ha Téged is érdekelnek a válaszok, akkor tarts velünk! A sok-sok év alatt összegyűjtött saját tapasztalat és a folyamatos továbbképzésünk segítségével igyekszünk mindenkinek útmutatást nyújtani, hogy merre van a tovább, hogyan aknázd ki a lehetőségeidet úgy, hogy közben biztonságban maradj.

Kiket várunk a képzésre?

  • akik már jógáznak egy ideje és szívesen vesznek útmutatást a haladás irányába
  • jógaoktatókat, akik nyitottak a továbbfejlődés lehetőségére
  • HATÁRON TÚLI jógagyakorlókat, jógatanárokat /Szlovákia, Ukrajna, Románia/
  • FONTOS tudnunk arról, ha bármilyen sérülésed lenne, ami befolyásolja a gyakorlásod vagy bármilyen gyógyszeres kezelés alatt állsz, ezekről feltétlenül tájékoztass bennünket

TANÁRI KAR:

Répássy Erika

Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Senior II.)

Bemutatkozás

2002-ben Londonban találtam rá a jógára a turizmus, diplomácia, marketing, tánc és a zene világa után. Hosszabb külföldi kiküldetésem nyújtott lehetőséget arra, hogy napi szinten tanuljak a világ neves oktatóitól. Ezek a találkozások szoros és meghatározó köteléket hoztak létre köztem és a jóga közt. A londoni Iyengar Jóga Intézet után tanulmányaimat az írországi Dublinban folytattam, ahol 2006-ban sikeresen elvégeztem a tanárképző iskolát, ezt további képzés követte a nagy presztizsű new yorki intézetben. Az évek során számtalan workshop-on vettem részt a világ vezető Iyengar jóga oktatóival, köztük egyszer magával B.K.S. Iyengar mesterrel a 2005-ös Yoga Journal konferencián Colorado államban. Jelenlegi tanárom férjem, Kevin Gardiner (USA). 2005. tavasza óta tanítok mint okleveles Iyengar Jóga oktató Írországban, jelenleg Magyarországon és esetenként külföldön, illetve tanítok, szervezem, tolmácsolok és asszisztálok a hazai Iyengar jógaoktató képzésben. Eddig háromszor jártam az indiai Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ban az Iyengar család óráin, ahová hamarosan visszatérek.

Tolner Mária

Okleveles Iyengar jóga oktató (Introductory II.)

Bemutatkozás

2007-ben „véletlenül” vettem részt életem első Iyengar Jóga óráján, ez a találkozás meghatározó volt számomra. Azonnal megfogott az ászanák kivitelezésének precizitása, az egyensúlyra, egyvonalúságra való törekvés, az Iyengar Jóga egyénre szabható, folyamatos fejlődést lehetővé tevő rendszere. A jóga számomra egyensúly, figyelem, koncentráció. A jógagyakorlás a jelenbe hoz, segítségével elérhető a test, elme és lélek harmóniája. 2009-ben Hatha Jóga Oktatói Oklevelet szereztem és azóta tanítok. 2014-ben sikeresen elvégeztem Magyar Iyengar Jóga Szövetség három éves Iyengar jóga oktató képzését, és megszereztem az Iyengar Jóga Oktatói Oklevelet. 2014 nyarán egy hónapot töltöttem az indiai Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ban, ahol részt vehettem az Iyengar család óráin. Fő tanáraim Kevin Gardiner és  Répássy Erika. Az elmúlt években részt vettem több Senior Iyengar jógaoktató, köztük Manouso Manos, James Murphy, Bobby Clennell, Rita Keller, Stephanie Quirk, Sheila Haswell inspiráló, gondolatébresztő workshopján. Köszönet mindannyiuknak az útmutatásért, a tanításért.

Kovács Adrienn 

Okleveles Iyengar jóga oktató (Intermediate Junior I.)

Bemutatkozás

Mindig is érdeklődtem India és kultúrája iránt. Ez valahogy ösztönösen bennem van már gyermekkoromtól kezdve. A jógával közelebbi kapcsolatba a miskolci egyetemi éveim alatt kerültem, mikor jelentkeztem Papp József Önvizsgálati meditációra felkészítő jógatanfolyamára. Hamar szerelem lett belőle, mely azóta is tart és egyre mélyül. 2007-2009 között akkori tanárom, Nagy József (NaJó) biztatására elvégeztem a Magyar Jóga Társaság 2 éves jógaoktató-képzését. Ezen a veszprémi tanfolyamon Selmeci Ági és Csongor is a tanáraim voltak, akik révén bepillantást nyertem az Iyengar Jógába, és már eszközök alkalmazásával kezdtem el tanítani 2009 áprilisában. Kerestem a lehetőségeket a továbbfejlődésre, így jutottam el Trapp Lacihoz, Répássy Erikához és Kevin Gardinerhez gyakorolni, majd 2011-ben felvételt nyertem a Magyarországon indított 3 éves Iyengar Jóga Oktatóképzésre. A képzés első évében szereztem bizonyosságot magamban afelől, hogy valóban ezt a metódust szeretném tanulni és tanítani – teljes mértékben elköteleződtem iránta. 2014-ben sikeresen letettem az Introductory II. vizsgát, amellyel megszereztem az Iyengar Jóga Oktatói Oklevelet. Köszönet tanáraimnak az útmutatásért, a folyamatos inspirációért.

Bemutatkozás

Filozófiából doktoráltam és mindig fontosnak tartottam a szellem művelése mellett a test és az energia gyakorlatoztatását is. Húsz év taiji, qigong és gongfu gyakorlás, valamint számos könyv fordítása után találtam rá a jógára. Eleinte mint kiegészítő eszközként tekintettem rá, de ahogy fokozatosan megismerem és tanulom e hagyományt, föltárul összetett és mély rendszere. A jóga és a hozzá hasonló – mai népszerű szóval – „önművelési” rendszerek tanulása folyamatos, soha nincs vége, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne eljutni bizonyos eredményekig, határokig. Az oktatásban éppen ezt élvezem: adott tudásszintemet, azt, amit megvalósítottam, a közvetlen megmutatáson és a szóbeli instrukciókon keresztül átadni az érdeklődőknek és megnyitni az utat számukra, hogy fittnek, fiatalosnak érezzék magukat. 2014-ben tettem le az Iyengar Jóga Oktatói képzés Introductory II. vizsgáját, 2016-ban a  Junior I. szintűt.

Információk

Az Alapozó képzés időtartama:

9 hétvége (2020. február – november)
A képzés havi egy szombati napon lesz 2x 120 perces órák keretén belül 10:00-12:00 és 13:30-15:30 között.
 

IDŐPONTOK:

Bemutató alkalom:
2020. február 1. szombat 10:00-12:00 és 13.30-15:30

A Képzés időpontjai (összefüggő tematikával):
2020. február 29. szombat
2020. március 21. szombat
2020. április 25. szombat
2020. május 16. szombat
2020. június 20. szombat
2020. szeptember 12. szombat
2020. október 10. szombat
2020. november 7. szombat

HELYSZÍN:

Táncterem
Szeged, Kálvária sugárút 9-11

A KÉPZÉS DÍJA:

Első, bemutató alkalom díja:
2020. január 26-ig 6000 Ft (korai kedvezmény)
2020. január 27-tól 6500 Ft

A bemutató alkalom díja előre fizetendő.

A teljes tanév díja (további 8 alkalom):
2020. február 16-ig 66.000 Ft (korai kedvezmény)
2020. február 17-tól 70.000 Ft.

A befizetett összeg nem visszatéríthető – kivételt képez a jelentkezést követően esetleg felmerülő súlyos egészségi állapot kialakulása, baleset, kórházi kezelés, stb. illetve ha a tanfolyam az alacsony létszám miatt mégsem kerül megrendezésre.

Banki adatok a befizetéshez:

(ide tudod utalni a bemutató alkalom díját, majd a teljes összeget. Kérünk, hogy a közleményhez írd oda az utaló pontos nevét és számlázási címét!):

Sraddha International Bt.
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-82026053

A JELENTKEZÉS MENETE:

1. Töltsd ki az oldal alján található Jelentkezési lapot!

2. Utald el a bemutató alkalom díját legkésőbb 2020. január 29-ig.
Utalásnál a Közlemény rovatban tüntesd fel:
“Saját neved, SZEGED ALAPOZÓ és a számlázási címet”!

3. A bemutató alkalom után van lehetőséged eldönteni, neki akarsz-e vágni a képzésnek. Ha nekivágsz, akkor utald el a teljes díjat egy összegben legkésőbb február 26-ig, hogy lefoglald a helyed a képzésen!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:

Jelentkezési határidő a bemutató alkalomra:
2019. január 30. szerda éjfél

JÓGAESZKÖZÖK:

Mivel az IYENGAR metódus alkalmanként jógaeszközöket használ, ezek beszerzése a tanítványok feladata. Az eszközök beszerzése a rendszeres otthoni gyakorlás feltétele is.

A tanfolyam alap eszköz igénye: csúszásmentes jógamatrac, 3 takaró, 2 jógatégla, 2 jógaheveder. Az első alkalomra elegendő a jógamatrac és a takarók.

Az alábbi forrásokat ajánljuk eszközök beszerezésére:
Yoga Bazaar webáruház
Amrita Jógaközpont

KONTAKT:

Ha bármilyen kérdésed van a képzéssel kapcsolatban, fordulj a képzés szervezőjéhez:

Répássy Erika
06205554167
info@iyengarjogabudapest.hu

Erika december 5-15. között Indiában tanul, emailen eléritek, utána
pedig telefonon is. Türelmeteket előre is köszönjük.

 

JELENTKEZÉSI LAP

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT

 

1. Hírlevél feliratkozás (EDM)

Amennyiben a hírlevél küldéséhez a tanuló hozzájárul, tudomásul veszi és engedélyezi, hogy az Magyar Iyengar Jóga Szövetség (a továbbiakban: „Szövetség”) a tanuló nevét és email címét annak érdekében kezelje, hogy tájékoztassa tanulót termékeiről, szolgáltatásairól, várható rendezvényeiről, és kapcsolódó szolgáltatásokról elektronikus hírlevél formájában mindaddig, amíg a hírlevélről a tanuló le nem iratkozik a hírlevélben megjelölt linkre kattintással, vagy a Szövetség 1111 Budapest, Bartók Béla út 34. címére ajánlott levélben vagy mijsz@iyengar.hu email címére emailben küldött levélben.

2. Személyes adatok kezelése

A tanuló tudomásul veszi és hozzájárul, hogy a Magyar Iyengar Jóga Szövetség (a továbbiakban: „Szövetség”) által a jelen adatlapon gyűjtött személyes adatokat a Szövetség a tanulóval alapozó jógatanfolyamra kötött szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából használja fel a számviteli jogszabályok szerint előírt kötelező bizonylat megőrzési kötelezettség tartamáig.

A Szövetség minden ésszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a tanuló számára az általa gyűjtött személyes adatokhoz történő hozzáférést, így a tanuló kérheti a pontatlan adatok helyesbítését, módosítását, illetve az adatok törlését, kezelésének korlátozását, illetve tiltakozhat az adatok kezelése ellen, amennyiben a Szövetségnek nem kell megőriznie azokat a jogszabályi előírások miatt vagy az üzletmenet biztosítása érdekében. A Szövetség megtagadhatja az olyan kérések teljesítését, amelyek ésszerűtlenül ismétlődnek, aránytalan műszaki ráfordítást igényelnek, veszélyeztetik mások személyes adatait, rendkívül nehezen hajthatók végre, illetve amelyek esetében a helyi jog nem követeli meg a hozzáférést. Hozzáférés, helyesbítés, módosítás, törlés és korlátozás írásban a Szövetség 1111 Budapest, Bartók Béla út 34. címére ajánlott levélben vagy mijsz@iyengar.hu email címére emailben küldött levélben kérhető, valamint tiltakozni írásban ugyanezen a módon lehet. A tanuló a kezelt személyes adatok körével, az adatkezelés terjedelmével és kapcsolódó jogaival összefüggésben a Szövetség www.iyengar.hu weboldalán, illetve 1111 Budapest, Bartók Béla út 34. címén közzétett adatvédelmi tájékoztatóban talál további információt. A tanuló továbbá a mijsz@iyengar.hu email címre küldött emailben kérheti a hivatkozott adatvédelmi tájékoztató elektronikus megküldését.

3. Adatkezelő (tanfolyam szervező) részére adatok továbbítása

A tanuló továbbá kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a jelen adatlap tartalmát képező adatokat a Magyar Iyengar Jóga Szövetség (a továbbiakban: „Szövetség”), az alapozó jógatanfolyam teljesítése céljából harmadik személynek, így Delfin Pegazus Kft., mint adatkezelő részére átadja. A Delfin Pegazus Kft. a Szövetség által átadott adatokat az alapozó jógatanfolyamra kötött szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából használja fel a számviteli jogszabályok szerint előírt kötelező bizonylat megőrzési kötelezettség tartamáig.

4. Egészségügyi nyilatkozat

A regisztrációs lap beküldésével egyidejűleg a tanuló kijelenti, hogy az órákon saját felelősségére vesz részt, és amennyiben bármilyen egészségügyi problémája van, vagy gyógyszeres kezelés alatt áll, arról haladéktalanul tájékoztatja az aktuális oktatót.