Párhuzamos interjúk Desikachar-ral,
Iyengar-ral és Pattabhi Jois-szal
Az interjúkat készítette: R. Alexander Medin | Szerkesztette: Deirdre Summerbell | Fordította: Forrai Réka
Ezek az interjúk 2004 elején készültek Mysoreban, Punában és Madrasban, egy mesteri dolgozat részeként. A teljes anyag körülbelül 55.000 szó, aminek nagyrészét az interjúk teszik ki, amelyek itt lerövidítve és megszerkesztve jelennek meg. Az átláthatóság kedvéért a válaszok a kérdések köré vannak csoportosítva, és nem a beszélgetések időrendi sorrendjét követik. Továbbá van néhány hely a dolgozatban, ahol a beszélgetőpartnerek könyveiből szerepelnek idézetek, kiegészítve válaszaikat, akár a nagyobb érthetőség kedvéért, akár azért, hogy helyettesítsenek olyan részeket, ahol az interjú felvételeken kivehetetlen a hanganyag. Ezeket a helyeket lábjegyzetek jelzik. Nem mindenki válaszolt minden kérdésre, volt amit inkább kihagytak.
I. A JÓGA TÖRTÉNETE
Mi az Ön elmélete a jóga eredetéről?
T. K. V. Desikachar: A Jóga a Védákból származik.
K. Patthabi Jois: Nem tudunk semmi biztosat a jóga eredetéről, de a hagyomány szerint először Siva tanította meg Párvatinak, majd Párvati Shanmukának, Shannmuka pedig Náradának. És az első jóga Patandzsali jógája előtt akkor volt, amikor Ádinátha lejött ebbe a világba, hogy átadja az embereknek a jógát, mint egy olyan eszközt, amely megszabadít a szenvedéstől. A jóga ezenkívül fellelhető a sásztrákban (szent iratok) és különböző Upanisadokban.
Hogyan tükröződik ez az írott, valamint a ma is élő hagyományokban?
T. K. V. Desikachar: Nagyon sok hivatkozás van a Védákban a jógára. Nem csak úgy utalnak rá, mint pratjáhára (az érzékek visszavonása), hanem bizonyos szanszkrit részekben úgy tekintik, mint az elme érzékeinek a tudományát. Az Upanishádokban vizsont az a tudomány, amivel az elmét ellenőrzés alatt tartod. Patandzsali szintén az elmére fókuszál, míg a Védanta Istenre.
K. Patthabi Jois: Indiában a hagyomány a hitben gyökerezik. Hit nélkül a teljes hagyomány összeomlana. Az őseink nagysága és bölcsessége vezet minket a tökéletesség felé vezető ösvényen. Ahhoz, hogy megértsük tudásuk és bölcsességük mélységét, meg kellene tapasztalnunk azt, amiről ők tanúskodnak. De ezekben az időkben ez nagyon nehéz. Ahhoz hogy elérjük ezt a tapasztalást, hinnünk kell abban, amit tanítottak nekünk, és akarnunk kell következetes odaadással és kemény munkával követni a módszereiket. Ez nem könnyű, de a hagyományainkban mély spirituális bölcsességet fedezhet fel minden szádhaka (lelkes kereső). Indiában csodálatos történeti hagyománya van az emberi elme megértésének, és a móksa (elengedés, felszabadulás, a lélek felszabadulása a további vándorlás alól) elméleteit más vallások is tudomásul veszik. Néhány ma élő tanító jó képviselője kiváló hagyományainknak, míg másokat ez kevésbé érdekel, és úgy tesznek, ahogyan a kedvük tartja, saját szabályrendszereket hozva létre.
Hogyan viszonyul Patandzsali klasszikus jógája a hatha jógához?
Desikachar: A hatha jóga nem része Patandzsali Jóga szútráinak. Maga a fogalom Szwátmáráma jógi Hatha Jóga Pradípiká című könyvében jelenik meg. Az Upanisadok néhány részletében is feltűnik, de ami Patandzsali Jóga szútráit illeti, ott egyetlen szó szerepel. És ez a szó nem mantra jóga, nem Rádzsa jóga, vagy Laja jóga, vagy Dzsnyána jóga, hanem egyszerűen jóga! Minden más kifejezés a Krija jógából jön, és olyan zaklatott elméknek való, akik nem tudják a jógát gyakorolni. Egy zaklatott elme nem képes szabadon felfogni a jógát. Ehhez mentális támaszra van szüksége, vagy testi stimulusokra, és a hatha jóga pontosan ezt nyújtja, felkészítve a testet és az elmát arra, hogy alkalmasabb legyen ilyesfajta érzékelésre.
Pattabhi Jois: A hatha jóga jelentése a test ellentétes energiáinak egyesítése és ezeknek a központi ösvényre vezetése. Ez akkor jön létre, amikor a szúrja nádi (jobb orrlyuk) és a csandra nádi (bal orrlyuk) ellenőrzés alatt van, és ennek a két csatornának az életenergiája a gerinc központjába áramlik. Így amint a prána végre megnyugszik és már nem mozgatják a különböző érzékszervek, akkor felfogjuk a bennünk levő Istent. Ez az Önvalónk, az igazi identitásunk. A hatha jóga tehát Isten belső érzékelése.
Kik voltak a hatha jóga létrehozói?
Desikachar: Nem tudjuk, hogy vajon Shiva a Védák szerzője, vagy valaki más. Indiában sokan írnak olyan könyveket, amiket aztán ősi forrásként tartanak számon, de senki sem tudja biztosra, kik is írták ezeket valójában. Az indiaiakban van egy hajlam a mitologizálásra: anyagokat régi vallásalapítókkal hoznak kapcsolatba azért, hogy még autentikusabbnak tűnjenek. Még az apám is, Krisnamácsárja, tanításainak egy részét maga találta ki. Tudom, hogy lejegyzett néhány dolgot fiatal korában amit majd később megváltoztatott. Ő is, mint a régi korok régi tudósai, írt olyan műveket, amelyekről aztán soha nem ismerte be, hogy ő írta. Isteni beavatkozás vagy sem (nevet), ezek a tudósok mindig azt állították, hogy szövegeiket egy természetfeletti lény írta helyettük. Természetes tehát, hogy inkább Sivát nevezik meg szerzőnek,mert ő egy természetfeletti lény, nem pedig pusztán egy egyszerű földi halandó. És persze beszéltek finomságokról és emberfeletti képességekről, de nem tudhatjuk, hogyan is viszonyultak ehhez valójában. Csak a szövegekre hagyatkozhatunk, és csak feltételezhetjük, hogy ezekkel párhuzamosan léteztek szóbeli ezoterikus tanítások is. Az Upanisadok emlegetnek olyan finomságokat, mint például a nádik (idegpályák) és egyéb energiacsatornák és nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek volt erre egy rálátásuk, de nehéz rájönni, honnan is szerezték ezt a tudást. Sankarácsárja például azt állította, hogy mindent Gaudapádától tanult. De kis volt ez a Gaudapáda? Ezér t is mondják, hogy gurubhyo param apnoti, ami annyit jelent, hogy az egyén világossága a tanítóját kell megvilágítsa, nem önmagát. Sose szabadna elárulni, honnan is jön egy mantra. Inkább a gururól kellene beszélni,mint a mantráról. Ez egy univerzális törvény.
Pattabhi Jois: Nem tudom biztosan. Én csak azt tudom, amit a gurum tanított nekem. De sok szöveg emlegeti az olyan risiket mint Matszjéndranáth , Góraknáth, Vámana, de már előttük is voltak maharisi-k. A jóga legalább két-háromezer éves, ha nem több.
Mi a különbség a hatha jóga és más fitnesz gyakorlatok között?
Desikachar: A régi szövegek értelmében a ‘ha’ a szúrja nádira, a ‘tha’ pedig a csandra nádira vonatkozik. Amikor ez a két energiacsatorna, a ‘ha’ és a ‘tha’ egyesül a susumnában (gerinc nádi), akkor jön létre a Hatha jóga teljes megértése. A hatha jelent még erőt vagy hatalmat is, de bárhogyan is értelmezzük, meggyőződésem, hogy a két fő nádi egyesülése harmónikussá teszi a testet, és így lehetővé teszi a jóga megtapasztalását.
Pattabhi Jois: (nevet) A jóga nem fizikai – ez nagyon helytelen! A hatha jógát természetesen lehet úgy használni, mint csupán külső gyakorlást, de nem ez a legfőbb jótékony hatása. A jóga képes nagyon mélyre hatolni, és megérinteni az ember lelkét. Amikor a helyes módon gyakoroljuk, megfelelően hosszú időn keresztül, megtisztul az idegrendszer és az elme is. Ahogyan a Bhagavad Gítá is mondja:
Yatato hyapi Kaunteya
purshasya vipashcitah
indriyani pramathini haranti
prasabham manah
Tani sarvani samyamya yukta asita matparah
Vase hi yasyendriyani tassya prajna pratishita
(BG 2: 60-61)Mert még a törekvő, bölcs férfi érzelmeit is
erővel elragadják az izgató érzékek, Kuntí fia.Fojtsa el minden érzékét, és egyedül velem törődjön jógában (vagy önfegyelemben),
mert aki uralkodni tud érzékein, annak elméje elnyugodott.
A hatha jóga végső célja az érzékek megtisztítása és ellenőrzése. A legfelsőbb tudománya annak, hogyan fedezhetjük fel azt, ami a test és elme felszínes valósága mögött rejlik. De csak nézzen körül a mai világban! Annyiféle módja van a jógázásnak. Mindenki azt állítja, hogy az övé a helyes út, de mi a helyes út, hacsak nem az, amelyik változást idéz elő az emberekben, és felébreszt bennük bizonyos energiákat? Ahogyan Szwátmaráma mondja nekünk a Hatha Jóga Pradípiká utolsó versében:
Yavan naiva pravishati caran maruto madhyamarge
Yavad mindur na bhavati drdaprana vata prabandahat
Yavad dhyane sahajasadrsham jaayate nanva tattvam
Tavaj jnanam vadati tadidam dambhamithyapralapah
(HJP 4:114)Amíg a levegő nem lép be és nem mozog a középső csatornában,
Amíg a férfimag nem válik megkötötté a test-levegő
S a lélegzet uralása révén,
Amíg az elmélyedés során nem jön létre a szahadzsa, az igaz valóság állapota
Addig bölcsességről beszélni színlelt, hamis fecsegés csak.
Nekünk tehát azt a módszert kell követnünk, amelyik helyes, és ezt hosszú időn keresztül kell gyakorolnunk. Sa tu dirgha kala nairantarya satkara sevito dridhabhumih (Az a gyakorlás, amely hosszú, következetes, alázatos, és a legjobb szándék vezérli, szilárd alap az elme hullámzásainak lecsendesítésére). Ehhez lehet hogy sok életen át kell gyakorolni – akár 100.000 évig is!
II. KRISNAMÁCSÁRJA
Tudná jellemezni Krisnamácsárját három szóban?
Desikachar: Akár egy szóban is: ácsárja (szellemi tanító). Ez elég is!
B. K. S. Iyengar: Egy sokoldalú ember volt, egy rendkívüli ember – nem a normális átlag. Csodáltam őt. Nagyon sok témának volt a mestere. Nehéz manapság ekkora tudású emberrel találkozni. Nem is tudom, mi, alacsonyabb intellektusú emberek, hogyan is beszélhetnénk róla.
Pattabhi Jois: Egy nagyon jó ember, egy erős egyéniség. Veszélyes ember.
Mit tud Krisnamácsárja leszármazásáról és tanítóiról?
Desikachar: Erről bővebben olvashat a Krisnamácsárja életét bemutató könyvben, amelyet az intézetünk adott ki.
Iyengar: Ha jól tudom, az ő tanítója a nepáli Ramamohan Brahmacari volt, de soha nem beszéltünk erről részletesebben. Én onnan ismertem Krisnamácsárját, hogy a harmicas években feleségül vette a nővéremet. Ami ezelőtt történt vele, arról nem sokat tudok. De az biztos, hogy, mivel egy kiváló szanszkrit tudós volt, nagyon sok tudóssal találkozott szerte Indiában, akik bemutatták őt Ramamohan Bramacharinak. Egy legenda szerint Krisnamácsárja hét éven át tanult vele. De nem szeretnék hamis elméleteket terjeszteni, hiszen én csak a nővérem házassága után ismertem meg, és ő akkor már elismert jógi volt.
Patthabi Jois: Ramamohan Brahmachari volt a tanítója, egy nagyon jó ember, egy erős ember, aki sokmindenre megtanította Krisnamácsárja-t. Én ezeket mind a gurumtól tudom, aki azt mondta nekem, hogy hét évig tanult tőle. Mikor befejezte tanulmányait, azt mondta neki a tanítója, hogy menjen és tanítsa a jógát, úgyhogy útnak indult, és szerte Indiában kezdett bemutatókat tartani és tanítani. Én is egy ilyen alkalomkor találkoztam vele először, 1927-ben Hassan-ban.
Mennyi ideig tanult Krisnamácsárjánál?
Desikachar: Huszonkilenc évig! Amikor átnézem a jegyzeteim, mindig azt gondolom ’micsoda figyelemre méltó ember’!
Iyengar: Két évig tanultam nála, tizennégy-tizenöt éves koromban. Tizenhét évesen mentem Punába, de ezután is évente egyszer meglátogattam, hogy kifejeztem tiszeletemet és csodálatomat nála. Azalatt a két év alatt pedig körülbelül tíz vagy tizenöt napig foglalkozott velem összesen, de az a pár nap nagyban meghatározta, hogy mára mivé váltam.
Patthabi Jois: 1927-től 1953-ig tanultam vele. Először 1927 novemberében láttam őt a hassan-i jubileumi teremben . Másnap kiderítettem, hol lakik, és odamentem a házához. Sok kérdést tett fel, de végül elfogadott tanítványának, és visszahívott másnap reggelre. Majd 1930-ban, a szent fonal rituálém után Mysore-ba mentem szanszkritot tanulni, felvettek a Mahárádzsa szanszkrit kollégiumába. Itt újra találkoztattam Krisnamácsárjával 1931-ben, ekkor jött ide bemutatót tartani. Nagyon örült annak, hogy én ott tanulok.
Mit tanított Önnek Krisnamácsárja?
Desikachar: Le se tudom írni, mi mindent tanultam az apámtól. Annyira csodálatos ember volt! Hatha jógát, pránajámát (az Ashtanga jóga negyedik ágát), a Baghavad Gítát, Patandzsali Jóga Szútráit, az Upanisádokat, különböző könyveket a Védantáról, Szankhjáról, Jóga Kárikáról – minden jó könyvet amit valaha is írtak a jógáról. És nem csak egyszer, hanem sokszor ismételve tanította ezeket. És persze ajurvédát is, és védikus éneklést, és a rituálék helyes végrehajtását, púdzsát (az istenség tiszteletét és imádatát), hamvasztást, házasságkötést, mindenféle átmeneti rituálékat. Azt is megtanította nekem, mit kell tenni, ha valaki meghal. Az apám egyszerűen minden ősi indiai rituálét megtanított nekem. És persze mindezt szanszkritül. 1984-ben, amikor kilencvenhat éves volt, megkérdeztem tőle: „Mi a te jóga tapasztalatod?” És ő azt mondta: „Ma a legfontosabb elem a jógában az Istenhit.” A hit a leggyorsabb út az Istenhez való elérésben.
Iyengar: Csak néhány ászanát tanított nekem, a fejlődésem aztán a továbbiakban a saját gyakorlásomra épült.
Patthabi Jois: Nekem azt tanította, amit a mai napig is tanítok. Kezdő, középhaladó és haladó ászanákból vizsgáztatott. Filozófiát is tanított, öt évig tanultuk a nagy szövegeket. Odahívott a házához, mi meg az ajtóban álltunk, és vártuk, hogy behívjon. Néha egész nap várnunk kellett. Minden nap egy-két órát tanított: kora reggel az ászanákat, majd dél körül filozófiát. Tanított nekünk pránajámát pratjáhárát (az érzékek visszavonása), dháranát (koncentráció) és dhjánát (meditáció). A Jóga Szútrák és a Bhagavad Gítá mellett tanított Jóga Vaszisthát, Jóga Jádnyavalkját és Szanhitát. És mindezt szanszkritül.
Le tudná írni Krisnamácsárja oktatási módszereit?
Desikachar: Az volt a csodálatos az én apámban, hogy másképpen tanított fiatal korában, amikor Mysore-ban élt és a nagybátyámat és Pattabhi Jois-t tanította – ez egyfajta tanítási stílus volt, de később változtatott rajta és elkezdett embereket különféleképpen tanítani. Ahelyett, hogy mindenkit egyformán tanított volna, elkezdte az egyéni szükségleteknek megfelelően alakítani a tanítását. Elkezdett öregeket is gyógyítani. Amikor muszlimokat tanított, a Koránból idézgetett és arra kérte őket, gyakoroljanak Mekka felé fordulva. Amikor bengáliak jöttek, bengáliul tanította őket. A módszertana is fejlődött: a leszűkítette és az emberek szükségleteihez, mentalitásához és kultúrájához alakította. Nem egy szabvány „mindenkinek ugyanezt az ászanát kell végezni” típusú tanítás volt ez. Először is közel került a tanítványhoz, megismerte a hátterüket, a vallásukat, a kultúrájukat, akár nő, akár férfi volt az illető – másképp tanította a nőket és másképp a férfiakat. De még ha másképp tanította is őket, képes volt elérni mindenkihez, akár öreg, akár fiatal. Egy ortodox Bráhmin volt, de ezzel együtt is meghívta az embereket a házába kávézni vagy reggelizni. Mindig gondoskodott azokról, akiket tanított, még élelemmel is. Tehát ez nem pusztán egy tanítási módszer volt, hanem egy ember gondoskodása egy másik emberről.
Iyengar: Az első időkben olyan volt, akár egy katonatiszt. Heves volt és kíméletlen. A mi ismeretségünk alatt végig kíméletlen és szigorú maradt. Lehetséges, hogy másokkal jól bánt, többen beszélnek róla úgy, mint egy kedves, szerető emberről, de és sose tapasztaltam mást, ming egy nagyon erős, követelőző egyént.
Pattabhi Jois: Nagyon szigorú volt. Ha egy perccel korábban vagy később érkeztél, nem engedett be órára. Teljes fegyelmet követelt és nagyon, nagyon keményen bánt velünk. Az emberek féltek tőle, pedig nagyon jó szíve volt.
Változott ez az idők során?
Desikachar: Az apám tanítása együtt változott a különböző életfázisaival. India függetlensége előtt más volt. 1930-ban írt egy könyvet a védikus éneklésről, amiben azt írta, a nők nem alkalmasak a védikus gyakorlásra, és még pubertás előtt férjhez kell adni őket. 1986-ban viszont azt mondta, hogy a nőknek meg kell tanulniuk a védikus éneklést, és hogy ők a dharma (kötelesség, morál) fenntartói. És ezt kilencvenhét évesen mondta, annak ellenére, hogy egy szigorú bráhmin volt,aki igencsak járatos a Púrva Mímánszá iskolában.
Iyengar: Én azt mondanám, hogy nem, és ez okozott némi zavart, mert amiről én azt gondolom, hogy az ő igazi módszere volt, azt mások másképp gondolják. De amit én tanítok, az a gurumtól jön, akkor is, ha én fejlesztettem tovább. Én Krisnamácsárja tiszta módszerét tanítom. De persze mindannyian be akarjuk bizonyítani, hogy autentikusak vagyunk Krisnamácsárja tanításának tekintetében. Amikor Desikachar a tanítványa lett, nem is foglalkozott a jógával. Egy cégnél dolgozott, amely Észak-Indiába akarta küldeni, de ekkor hirtelen érdekelni kezdték az apja tanításai. Az apja akkor volt hetven éves. Természetesen jelentékeny különbség van egy hetvenéves ember és egy fiatal ember gyakorlása között, és természetesen más tanításokat ad át. De az én tanítási stílusom abból a magból fejlődött, amit ő vetett el Mysoreban. Persze ezt módosították azok a kihívások, amelyekkel szembesülnöm kellett a gyakorlásomban, és annak a szükségessége, hogy az emberek szükségleteihez igazodjam. Meg kellett kérdőjeleznem az ugrásokat és a vinyászákat (légzéssel szinkronizált mozgás), hogy lássam, mik is ezek valójában. Tudja, Púna híres a birkózóiról. Indiában nincs még egy olyan szellemi és kulturális központ, mint Maharashtra, és Púna maga India intellektuális Cambridge-e. Nos, ha ehhez hozzáadja a birkózókat, megérti, miért kellett megkérdőjeleznem a saját jógatradíciómat, és megérteni, mi is olyan jellegzetes benne. Mi a különbség az én fizikai gyakorlásom és a birkózók gyakorlása között? Milyen szinten más ez, mint egy normális testgyakorlás? Mert első látásra egyformának tűnnek. Ez tehát felnyitotta a szemem és megértettem, milyen különleges befolyással van a jóga a testre és, ami még fontosabb, milyen hatással van az elmére. Ezt műveltem hát ki magamban. A növekedésemet a gurumnak köszönhetem, de a későbbi fejlődésemet a saját kemény munkámnak. A fejlődés az fejlődés, Istennek hála. Pattabhi Jois még mindig azt tanítja, amit 1934-ben tanítottak neki. Nem azt mondom, hogy ez rossz – de azok az emberek, akikkel beszéltem, azt mondják, ez semmi más, mint fizikai mozgás, calisthenics stílusban. Viszont ma már néhány ember ugyanezt a módszert spirituálisnak nevezi. Néha nem értem az emberek mentalitását. Hiszen a legfontosabb az, hogy kifejlesszük a test szunnyadó tudatosságát, hogy hogyan hatolunk egyik végétől a másikig. Ahogy már mondtam, hogyan érted meg a jobb láb trikónászanáját? A bal láb nyújtásából. Hasonló módon kell megértenem minden ászana mélységét, és hogy hogyan működnek benne az ellentétek. Meg kellett határoznom a jobb láb csontját a bal láb függvényében. Ki tudom-e nyújtani? Van-e ugyanannyi energia benne, mint a bal lábban? Egyenes-e az energia a külső lábélben? Ezeket mind fel kellett fedeznem. Arra kellett használjam az intelligenciát, hogy behatoljak a pózokba, és rájöjjek az értelmükre. Ez nem csak torna vagy calisthenics gyakorlatok – nem erről szól a vinyásza. A vinyásza nagyon más tud lenni, mint a torna, de ehhez intellektuálisan kell fejlesztened. És én ezt tettem. Ezt a kifinomítást tettem hozzá, de az alapokat hozzá a gurumtól tanultam, aki ellátott engem a bázissal, amiből elkezdtem növekedni.
Patthabi Jois: Nem tudom. Amíg vele voltam, mindig ugyanúgy tanított.
Mindenkit ugyanúgy tanított?
Iyengar: Nem, és ezért is van ez a sok félreértés. Még az értelmiségiek is csak olyanok, mint megannyi értelmiségi Hitler, csak azt akarják bebizonyítani, hogy kinek van leginkább igaza. Úgy beszélnek, hogy összezavarodj, és csak azért építik ki az intellektuális tisztaságukat, hogy aztán másokra erőltessék a nézeteiket. De ebből csak félreértések születnek. Hálistennek én kifejlesztettem a magabiztosságom. Ami fontos, az a fegyelem (ez lényeges) és az, ami engem a gyakorlásban vonz, a felfedezés, a megértés, a kutatása annak, hogy mi is van az ászanákban. A gurum mentalitása az volt, hogy mindig a saját középpontodban kell lenni. Még amikor az utcán sétált sem billent ki soha. Mindig önmaga központjában volt, és nem nézett se jobbra, se balra, még ha nyüzsgés vagy zaj is volt.
Patthabi Jois: Igen.
Mi volt benne olyan különleges?
Desikachar: Hogy nem csak egyszerű jógaoktató volt. Soha nem láttam senkit, akinek ekkora tudása lett volna bármiről, amit India jelent, legyen az ajurvéda, jóga, mimánsza, vagy különböző Védanta iskolák. Kilencvenhét évesen bármiről tudott előadást tartani. Tudja, itt nem csupán az ászanákról van szó. Az apám egy többrétű jógát testesített meg. Mindig úgy képzeltem el őt, mint egy kört, ami teljesen stabil, mint valakit, akinek a jóga pusztán másodlagos. Sokmindenben tudott tanácsot adni az embereknek: földművelésről ( értett a mezőgazdasághoz), házvásárlásról, gyógymódokról, a szív dolgairól. Nagyszerűen tudott főzni is, még anyámat is ő tanította meg.
Iyengar: Nagyszerű gyógyító volt. Mantra dzsájája volt (a mantra ereje). Nemcsak kiváló tudós volt, hanem az isteni kegyelem nyilvánult meg rajta keresztül. És ezt az isteni kegyelmet sem te, sem én nem tudjuk még csak elképzelni sem, túl nagy volt ahhoz. Láttam őt orvosként hihetetlen problémákat meggyógyítani. Isteni gyógyító volt. Azt gondolom, hogy a mantrák, amivel az embereket segítette, még a jógánál is hatásosabbak voltak. Megvolt neki a mantra ereje – nem tudom, hogyan, de biztosan megvolt, és a sziddhi is (emberfeletti képesség), de ez megrészegítette. Biztosan tudom, hogy megrészegítette az én gurumat. Nagyon jól olvasott az emberi lélekben is. Csak ránézett valakire, és le tudta írni pontosan az illető személyiségét. Belátott a látszatok mögé.
Pattabhi Jois: Nem csak egy nagyszerű jógaoktató volt, de egy kiváló szanszkrit tudós is. Tanult és levizsgázott mind a hat darsanából (ősi Hindu filozófiai iskolák). Úgy ismerték, mint Mimánsza Tírthát (gázló az emberi nyomorúság folyóján), Védánta Vagisát (a beszéd ura), Szánkhja Jóga Shikhamanit (Bráhminok drágaköve).
Mit gondol, miért vált Krisnamácsárja legendává?
Desikachar: Nem tudtam, hogy legendás, köszönöm, hogy elmondta. Az apámat soha nem érdekelte a hírnév. Itt, Indiában sokan nem is hallottak róla. Ha megkérdeznék tőlük, ki a jóga forrása, a legtöbb ember azt válaszolná, hogy Iyengar. Senki nem ismeri Krisnamácsárját, akitől a modern jóga ered! Ez nagy kár. De én nagyon, nagyon büszke vagyok az apámra.
Iyengar: Ő volt a modern jóga megalapozója. Az ő kegyessége miatt következett be a jóga mostani fejlődése. Ő adta nekünk az ösvényt, de mindenkinek magának kellett megismerni és alkalmazni. 1960-ban senki sem ismerte az én gurumat. Amikor megjelent a könyvem, amelyben kimutatom az iránta való tiszteletem, akkor kezdték mondogatni: „Nicsak, itt van ez a Krisnamácsárja!” Az emberi mentalitásra jellemző, hogy mindig azt keressük, aki legjobban ért a módszerhez, hogy azt gondoljuk, kell legyen valaki, aki ilyen. De ez nem fontos. A fontos az, hogy a dolgok fejlődnek, változnak. Viszont az emberi mentalitás, az más, az azt mondja: „Desikachar? Pattabhi Jois? Talán ők értenek ehhez a legjobban?” De mi mindannyian Krisnamácsárjától tanultunk. Mindannyian megkaptuk tőle a magot, amiből továbbfejlesszük a jógát- Nem beszélhetünk a legjobbról közülünk. Különböző életszakaszaiban voltunk a tanítványai. A korai években például nagyon szigorú volt, az emberek el sem tudják képzelni, mennyire! Nem mondhattál neki ellent – ki sem nyithattad a szádat ellene. Amit mondott, az a törvény erejével bírt, és azt mindenkinek követnie kellett. Ha kiadta, hogy mit csinálj, azt pontosan úgy kellett végrehajtani. Senki sem vonhatta őt kérdőre. Az én gurum jelleme olyan volt, mint a bölcs-bolond tibeti Milarépájé, teljesen egyformák voltak. Milarépa és Marpa találkozói pontosan olyanok lehettek, mint Krisnamácsárja és tanítványai találkozói!
Patthabi Jois: A tudása és a bölcsessége miatt.
Mi a legfontosabb dolog amit Krisnamácsárjától tanult?
Desikachar: A legfontosabb dolog, amit az apám tanított nekem, az alázat. ‘Vidya dadhatu vinaya’ (taníts tudást alázattal).
Iyengar: Nekem csak néhány ászanát tanított. Ezt a magot adta nekem, és én legjobb tudásom szerint fejlesztettem azt tovább. Ez egy nagyon jó mag volt, ezért is tudott tovább növekedni . És bármit is adott nekem, azt én egyszerűen csak finomítottam és továbbfejlesztettem, és bármit is tanított nekem, azt is továbbfejlesztettem. A fejlődés később jött: hogyan lehet továbbhaladni, hogyan lehet jobbá tenni a pózokat, hogyan kell helyesen végezni őket. Nem sokat tanított arról, hogy hogyan is kell tanítani, de látott engem tanítani. 1961-ben eljött Púnába, és tanította a lányomat és a fiamat. Sok órán át tanította őket, de sehogy sem sikerült megértetni velük amit akart. Odamentem, és megkérdeztem, mi a gond, és akkor a lányom mondta, hogy nem érti az egyik pózt. Úgyhogy elmagyaráztam neki: „Innen ide nyújtod ezt meg ezt.” Krisnamácsárja, ezt látva, rögtön adott nekem egy medált, amit úgy ismernek, hogy Jóga Shikshaka Csakravarti, vagyis Jógatanárok Császára, Tanítók Tanítója. Azt mondta, publikusan is így kellene tanítanom, nem csak családban. Azt is mondta, feltétlenül jógatanár kell legyek, és ő az, aki végülis ebbe az irányba hajtott. Ezenkívül figyelemreméltó képességei voltak az emberi lélek megértésében, ez talán a legfontosabb, amit tőle tanultam.
Pattabhi Jois: Amikor elköltözött Madrasba, így búcsúzott tőlem: „Legyen ez a jógamódszer az életfeladatod.”
Tud valamit Krisnamácsárja személyes gyakorlásáról?
Desikachar: Reggel háromkor kelt, olvasott a könyveiből, aztán gyakorolt.
Iyengar: Nagyon sok pránajámát gyakorolt, és kevés ászanát. Én lettem az ászanák mestere, de ő volt a pránajámák mestere. Láttam őt végrehajtani shirshászanát, padmászanát, szarvangászanát, de úgy tűnt nekem, az ászanák már nem voltak olyan fontosak számára. Úgynevezett árádhanát is gyakorolt, ami imádságot jelent. Több mint három órát reggelente egy bálvány előtt ült, különböző rituálékat, párajánákat (Isten neveinek ismételgetése ) és imádságokat végezve. Akkoriban szabad ember volt, a Mahárádzsa pártfogoltja, és így több időt töltött a spirituális gyakorlással.
Patthabi Jois: Semmit azonkívül, hogy mestere volt annak, amit csinált.
Hogyan írná le személyes kapcsolatát Krisnamácsárjával?
Desikachar: Apámban én mindig is apámat láttam. Nagyon fegyelmezett vol, szerető és gondoskodó, de ezzel egyidőben rendkívül szigorú is.
Iyengar: Amint már mondtam, én csodáltam őt. Nemcsak gurum volt, hanem a sógorom is. Nem gurujinak szólítottam, hanem a mi nyelvünkön, tambi-nak (testvér). De legbelül a szívemben ő volt az én gurum. Fizikailag a sógorom, de mentálisan a gurum volt.
Pattabhi Jois: Egy normális guru-sisja (tanítvány) kapcsolat.
Sikerült valaha személyesen is közel kerülnie hozzá? Milyen ember volt?
Desikachar: Hiszen együtt éltünk halála napjáig, hát persze hogy ismertem jól személyesen is.
Iyengar: Persze, hogy ismertem őt személyesen. Nála laktam, így hát természetesen ismertem személyesen is. Olyannak ismertem meg, amilyen akkor volt, Mysore rettenetes zsarnokának. Hogyan jutott oda, hogy az emberek úgy emlegetik mint egy halkszavú,lágy embert aki Madrasban él, nem is értem. De valószínűleg akkor lett lágy, amikor India függetlenné válásával fel kellett adnia a Mahárádzsa pártfogását. Mivel a Mahárádzsának nem volt pénze, azt mondta Krisnamácsárjának: „Ezentúl a kormány feladata, hogy gondoskodjon róla és a jóga sáláról (terem).” De persze a kormánynak nem volt pénze jóga sálára, így Krisnamácsárjának rá kellett jönnie, hogy az a temperamentum, amivel eddig élt, a Mahárádzsa pártfogása alatt, nem fog ezentúl működni. Nem tudom, ez igaz-e, vagy sem, de az biztos, hogy miután Madrasba költözött, megváltozott a tanítása. Mysoreban ő volt az úr, de Madrasban szolgává kellett váljon. Hirtelen figyelnie kellett az emberekre, és valószínűleg ezért változott meg néhány tanítási módszere.
Patthabi Jois: Veszélyes, de kedves. Büszke, de nagytudású.