Egy nagyrészt Iyengar-jógát művelő barátnőm nemrég belátogatott Vancouver egyik nagy, a jóga több ágát is kínáló stúdiójába, mert kíváncsi volt, mi a helyzet a piacon. A tanítás minőségét igen változónak találta, de leginkább a tanítványok hordái láttán döbbent meg. „Hányan vannak az órákon?” – kérdeztem. „Legalább harminc-negyvenen” – válaszolta. – „És mikor kiléptünk az ajtón, a következő órára várakozók ugyanennyien voltak.”

Nem voltam meglepve. Voltam már olyan órán nagy stúdióban, ahol hatvannál is több tanítvány volt. A valószínű lemorzsolódást is figyelembe véve, ezeknek a stúdióknak folyamatosan vonzaniuk kell az újoncok tömegeit. Az Iyengar-jógát gyakorlók száma – világméretű hatásával ellentétben – viszonylag lassan növekszik. A nemzetközi hírű Iyengar-oktatók persze be tudják vonzani a tömegeket workshopjaikra. De a legtöbb helyi oktató aligha szembesül harminc tanítvánnyal hétről hétre. (Nem vagyok a nagy létszámú órák híve. Most csak a népszerűségről, az igényekről és a pénzről beszélek.)

Miért nem vonzza az Iyengar-jóga a tömegeket?

Álljon itt néhány megfigyelés:

„Nem edzés”. Az egyik tanítványom megjegyezte, hogy a barátnője azért nem választja az Iyengar-jógát, mert „nem edzés”. Manapság a jógát testgyakorlatoknak tekintik: minél izzasztóbb, annál jobb. Mivel az Iyengar-jóga fárasztó (tíz perces fejenállások mindenféle variációkkal) és igen nehéz pózokat is felölel (lásd a Jóga új megvilágításbant), ezért az órákat általában nem túl gyors ütemben és nem aerobic-szerűen tartjuk.

Konceptuális oktatás. Az Iyengar-jóga fogalmilag jól körülhatárolt utasításokra fókuszál. A tanítványok olyan „akciókat” tanulnak, amelyeket az éppen fölvett, a fölveendő testhelyzetekre, és úgy általában az ászanákra alkalmaznak. Némileg elvárjuk az otthoni gyakorlást is. Az órán a tanítvány talán ismételni szeretné a pózt („Még nem végeztem vele!”) ahelyett, hogy továbbhaladna. De az oktató valamerre vezeti az órát, és a tanítványtól függ, hogy otthon önállóan megvalósítja-e az elgondolást.

Érettség. Találkoztam olyan fiatal nővel, aki hat évvel ezelőtt Iyengar-jógázott, aztán átlovalt a az egyetemen tartott „hatha” órákra, és annyira megszerette azoknak a szabadabb, kevésbé szigorú megközelítését, hogy el is végzett egy jóga oktatói tanfolyamot. De mostanában kezdte megérteni korábbi Iyengar-jóga oktatójának szavait – és visszatért Iyengar-jógát tanulni. Meg kell érni e módszer fegyelmezettségéhez.

Időbeli kötelezettségek. Az Iyengar-jóga órák általában másfél-két órásak. Be lehet esni egy-két órára, de alapvetően elvárjuk, hogy elkötelezd magad (egy tanfolyam erejéig vagy pár hónapra). A tanfolyamok hasonlók az iskolaiakhoz: 10-14 hetesek, ami egy örökkévalóságnak tűnhet azok számára, akik véletlenszerűen esnek be és lehetőleg minél eltérőbb óratípusokra.

Anyagi kötelezettségek. Tanfolyamra vagy néhány hónapra szóló bérlet vásárlása nyilvánvalóan költségesebb, mintha „korlátlan” havi bérletet vennél. A 100 dollárba kerülő havi korlátlan bérlet lehetővé teszi, hogy heti három vagy még több órára elmenj, ami elég gazdaságos megoldásnak tűnik. Ilyen típusú bérletek nem jellemzők az Iyengar-jógában.

Pazar berendezés. Sokak számára vonzó a pazar wellness berendezés, ahol szauna és bár is található. Ezzel szemben láttam már felszabadítóan levegős és tágas Iyengar-jóga stúdiókat, melyek egyáltalán nem hasonlítanak a wellness központokhoz. (Megjegyzem, korábbi emlékezetes jóga tapasztalataimat egy fűtetlen kosárlabda teremben szereztem a Kaliforniai Berkeley Egyetem szabadidős központjában, amit elég soványkának tartok ma már, de valószínűleg mindig is az egyszerűbb tereket részesítettem előnyben.)

Korosztály. Tudom, általánosítok, de a nagyobb stúdiókba a fiatalabb és a viszonylag fittebb korosztály jár. Ezzel szemben az Iyengar-jóga órákon szélesebb korosztályi és erőnléti eloszlást találhatsz. Az átlag huszonévesek saját korosztályuk társaságát keresik? Azért csoportosulnak egy helyre, mert társaik is oda járnak? Ismerek tinédzsereket, akik egyszer elkísérték anyukájukat egy Iyengar-jóga órára, de azért váltottak hot jógára, hogy a haverjaikkal legyenek.

Szintek. Az Iyengar-jóga „nehéz” vagy „könnyű”? (Hej, beh sok az eltérő vélemény!) Az Iyengar-jóga kielégíti az összes igényt: az oktatók nagy biztonsággal tudják elhelyezni különböző szintű óráikon azokat, akik korlátozottabb mozgásterjedelemmel bírnak, merevebbek (vagyis „könnyebbé” tudják tenni a jógát) és azokat, akiknek fürgébb a testük. Ha az emberek tudnák, mennyire egyénre szabott az Iyengar-megközelítés, kevesebb félreértés lenne.

„Spirituális fíling”. Némely oktató idézeteket olvas föl és „jóga beszédet” tart – amit a „spirituális fílingre” kiéhezettek benyalnak. Ezek az emberek valószínűleg nem lennének elégedettek az Iyengar-jógával, ahol eleinte „technikai” instrukciókkal találkoznak és nem tűnik túl szelleminek. Az oktatók, különösen a kezdő órákon, általában nem tárgyalják a szútrákat vagy a jóga filozófiáját, és nem hablatyolnak olyasmiről, hogy „nyisd meg a szíved” vagy hogy „gyönyörű vagy”. A tanítványoknak sokáig kell jógázniuk ahhoz, hogy fölfedezzék a valódi szellemiséget.

Meg kell-e változnia az Iyengar-jógának ahhoz, hogy tömegeket vonzzon? Talán. Változzon meg?

Volt egy tanítványom, aki egy évig rendszeresen járt az óráimra, aztán egyszer megköszönte a vele való foglalkozást és beismerte, hogy hiányzik neki a „flow” jóga. Első reakcióm az volt, hogy több dinamikus szekvenciát kellett volna tanítanom neki, végül is a saját gyakorlásom során szinte minden nap végzek napüdvözletet. De később arra a következtetésre jutottam, hogy soha ne a tanítványok elvárásai szerint tanítsak. Azt kell tanítanom nekik, ami a legjobb a számukra. Említett tanítványom esetében jó lett volna, ha beiktatok egy-egy vinyásza sorozatot, de az órák nagyobbik részén az alapokon kellett dolgoznia.

Ennek megfelelően az Iyengar-módszeren végrehajtott bármiféle változtatást a hatékonyság jegyében kell végrehajtani, nem az üzleti szempontok szerint.

Szerző: Lucy Yamamoto (Berkeley, California, Junior I.)
Fordította: Drimál István – Okleveles Iyengar Jóga oktató
Forrás: http://yogaspy.com/2013/07/08/can-iyengar-yoga-attract-the-masses/