Kovács Csongor

Kovács Csongor

Iyengar Jóga oktató

iyengar_logo

Képzettsége: Okleveles Iyengar Jóga Oktató – Level 1. (2021)

„A jóga nem azt jelenti, hogy különös pózokban egyre nagyobb ügyességet fejlesztünk, amivel elkápráztatjuk, megborzongatjuk vagy megdöbbentjük a környezetünket. …

…A jóga azt jelenti, hogy képesek vagyunk békével elfogadni azt ami jön, és meg tudjuk tenni azt, amit kell. A jóga azt jelenti, hogy élvezni tudjuk a pillanatot, ami éppen történik, anélkül, hogy kiesnénk a jelen pillanatból és a múlton vagy a jövőn kezdenénk el rágódni.

A jóga azt jelenti, hogy jó élni.” – Bálint János –

Kb. 2012-ben találkoztam először a jógával. Hatha jógával kezdtem Sopronban, rendszeresen jártam jógaórákra, éreztem a pozitív hatásait a testemen, követtem a tanár utasításait, de az egész olyan megfoghatatlannak, misztikusnak, számomra érthetetlennek tűnt.

4-5 év Hatha jóga gyakorlás után egyszer „véletlenül” elkeveredtem egy Trapp Laci táborba, ahol a harmadik nap végére az volt az érzésem: én ezt ÉRTEM!   ÉRTEM a jógát!!!

És nyilván a mai napig sem értek belőle semmit, de a metódus felépítése, érthetősége, követhetősége, precizitása teljesen magával ragadott.

A felkészült Iyengar tanárok vezetésével az ember teljes biztonságban érzi magát. Az eszközök használatával a teljesen kezdő gyakorló is megtapasztalhatja az ászanák jótékony hatásait, a szabadságot, mind testi, szellemi, és lelki szinten egyaránt.

Ettől kezdve a gyakorlásom napi szintűvé vált.

2016 és 2021 között Trapp Laci vezetésével elvégeztem az Iyengar jógaoktató képzést.

Az évek során általam megélt tapasztalatokat szeretném most megosztani veled.

Szeretettel várlak jógaóráimon!

 

Mobil: +36 30 213 6869
Email: kovacsongor@gmail.com