Kraszna Péter Miklós Aszanga
Iyengar Jóga oktató
Képzettsége:
Okleveles Iyengar jóga oktató (MIJSz, 2014.)
Diplomás Vaisnava jóga mester (BHF, 2014.)
Minősített jógaoktató (MJSz, 2015.)
Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó (NA, 2015.)
Már fiatalon, szinte gyerekként ismerkedtem meg a kineziológiával és elvégeztem a Brain Gym I., II. („Agytorna” 1997.) és a Touch for Health I.-III. („Érintés az egészségért” 1998.) képzéseket.
Ezt követően a húszas éveim közepén fordultam a keleti tanok irányába és elkezdtem ismerkedni a kínai filozófia (pl. Ji Ching) és mozgáskultúrák iránt (Csüng Juan Csikung, Magyar Kung Fu Akadémia: taj csí és kung fu szak 2007-2008.).
Ezután úgy éreztem, hogy szeretnék elmélyülni a keleti filozófiákban és vallásokban egyaránt, így jelentkeztem a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára (2008-2011.), ahol megismerkedhettem Buddha tanaival, a tibeti nyelvvel és rájöttem, hogy mennyire fontos a keleti (pl. hindu) és nyugati (pl. zsidó, keresztény, iszlám) filozófiákat és vallásokat egyaránt ismerni.
Habár a főiskolát nem fejeztem be, „menedéket vettem” A Tan Kapuja Buddhista Egyháznál (2009., 2011.), mely révén a tiszteletbeli Aszanga „buddhista” nevet kaptam.
Itt kerültem kapcsolatba a jógával, mely nagy hatással volt rám és e találkozás következményeként részt vettem a harmadik Iyengar jóga tanárképző kurzuson (2011-2014.), ahol megismerkedhettem az ászanák (testtartások) és a pránájáma (légző gyakorlatok) alapjaival.
Valamint ezzel párhuzamosan folytattam tanulmányokat a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jóga és teológia szakán (2011-2014.), mely által India kultúrájába és filozófiájába láthattam bele mélyebben.
Egy szerencsés találkozás révén megismerhettem a Védánta-szútrát, mely India egyik klasszikus alap műve, az Upanisadokkal együtt. Ennek következtében végeztem el a Nárada Akadémia Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó képzését (2014-2015.), ahol megérthettem, hogy célszerű tisztába lenni a nyugati orvoslás és pszichológia alapjaival.
Eközben megkaptam a Magyar Jógaoktatók Szövetségének Egyesületétől a Minősített Jógaoktató Védjegyet (2015.) az Iyengar jóga oktatói oklevélnek köszönhetően.
Egy csodával határos adomány révén részt vettem a Nárada Akadémia Bráhmana (indiai „tanító”) és Hatha jóga oktatói képzésében (2015-2016), ahol elsősorban az egyéni fejlesztés és tanítás lehetőségeivel ismerkedtem meg.