Vivanco Anibal

Vivanco Anibal

Iyengar Jóga oktató

iyengar_logo

Képzettsége: Okleveles Iyengar Jóga Oktató – Introductory II. (2019)

A jógával való találkozásom a hétköznapi értelemben vett teljes véletlennek köszönhető, bár véletlenek ugye nincsenek. Egy jó barátom egyszer a kezembe adott egy három hónapig tartó videós edzés-tervet, melynek keretein belül minden héten egyszer jógázni kellett. Bár a mai tudásommal már nem nevezném jógának azokat a heti egy alkalmakat, mégis magával ragadott az Astanga-szerű ászana sorozat fizikai és mentális hatása. A három hónap eltelte után is rendszeresen visszanyúltam ehhez a videóhoz, más sportok kiegészítéseként, majd elkezdett egyre komolyabban érdekelni ez a mozgásvilág. Meglátogattam Hatha ill., Astanga órákat is, majd eljutottam életem első Iyengar órájára, ahova egy barátom vitt magával. Már akkor, az első óra alkalmával tudtam, hogy jó helyen vagyok.

Kezdetben tetszett a precizitás és a részletesség, amire az Iyengar metódus késztet, valamint a kihívás az ászanák megfelelő és hosszan kitartott kivitelezésében való, testi és szellemi akadályok leküzdésében. Idővel kezdtem észlelni a jótékony változásokat a testemen, majd az elmémben, és rá kellett jönnöm, hogy sokkal komolyabb dologgal van dolgom, mint egy puszta mozgásformával.

Rádöbbentem, hogy a jóga olyan eszköz, amihez ha rendszeresen nyúlunk, úgy formálja a tudatot, ahogy Michelangelo vésőjével “formázta” szobrokká a szikla tömböket. A felesleges rétegeket, amiket az évek folyamán magunkra pakolunk, szépen lassan eltávolítja, és olyan tudatállapotba vezet, melyben elő-előbukkannak a tisztánlátás jelei, amikor rádöbben az ember, hogy a tetteit, és gondolatait mi vezérli: az egó? A külső elvárások? A félelmek? A szeretet?

Egy szó mint száz, ahogy azt egy neves Iyengar jógaoktatótól hallottam: “Yoga is mindfullness”.

Ennek a feleszmélésnek köszönhető az, hogy 2016-ban elkezdtem a Trapp Laci és Veres Móni által vezetett, 3 éves Iyengar Jógaoktató képzést, jobban el akartam elsajátítani ezt a tudást, amit majd tovább adhatok másoknak.

Hálás vagyok Móninak, Lacinak és Uday Bhosale-nak, hogy az Iyengar jóga útján segítettek elindulni.

vivanco.anibal@gmail.com,
tel: +36204231996